Köszöntő
EB Történelem
Naptár
Csapatok
Csoportmeccsek






Negyeddöntők
Elődöntők
Döntő
 
 
     
 

Az utolsó pillanatban megmenekültek az olaszok

A C- és a D-csoportban is véget értek a küzdelmek. Az előbbiből, az úgynevezett „halálcsoportból” a hollandok mellett végül a világbajnok Olaszország jutott tovább, miután legyőzte a vb-ezüstérmes franciákat. Az utóbbiból pedig a negyeddöntős szereplését már korábban kiharcoló Spanyolország mögött az utolsó körben ragyogó játékkal előrukkoló Oroszország küzdhet majd az elődöntőbe jutásért.

C-CSOPORT

FRANCIAORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–2

A két óriás nagy bajban volt az összecsapás előtt, hiszen a sorsuk nemcsak a saját kezükben volt. Ha a csoport másik találkozóján ugyanis a románok megverik Hollandiát, mindketten kiesnek a végeredménytől függetlenül. Az olaszok ennek és temperamentumuknak megfelelően az utolsó forduló előtt hihetetlen lelki nyomást gyakoroltak Marco van Bastenre, a narancsmezesek szövetségi kapitányára, hogy együttese ne „feküdjön le” Romániának, küzdjön becsülettel és verje meg. Visszatérve az olasz-francia mérkőzésre, a gallok számára pocsékul kezdődött a rangadó, hiszen játékmesterüket, Frank Ribéryt korán, már a 8. percben le kellett cserélni sérülés miatt. Ez volt az első rossz jel a számukra, hogy a június 17-i kedd este nem az ő szájuk íze szerint alakul majd. Andrea PirloA következő baljós szituációra sem kellett sokat várni, Eric Abidal ugyanis a 24. percben utolsó emberként buktatta a kapura törő Luca Tonit, a játékvezető tizenegyest ítélt az olaszok javára, a francia védőt pedig kiállította. A büntetőt Andrea Pirlo értékesítette biztos lábbal, s igaz, hogy csak egy góllal vezetett a világbajnok és még sok idő is hátra volt, de a körülmények azt sugallták, eldőlt a találkozó. Aki így gondolta, nem tévedett. Habár a 62. percig nem esett újabb találat, és a franciák is amennyire tudtak partiban maradtak, de a győzelemre vajmi kevés esélyük volt. Így érkeztünk el az említett minutumhoz, amikor is Daniele De Rossi 30 méterről elvégzett, lapos szabadrúgásába Thierry Henry tette bele a lábát, amely így a tehetetlen Grégory Coupet mellett a kapuba vágódott. Eldőlt a mérkőzés. A hátralévő időben az eredmény már nem változott, továbbjutott Olaszország. Ehhez azonban az is kellett, hogy a másik találkozón végül Hollandia becsületesen küzdve legyőzte Romániát. A francia válogatott az egész tornán gyenge teljesítményt nyújtott, ezért egyik játékost sem lehet tőlük kiemelni. Az olaszokat is csak az utolsó csoportmérkőzésükön nyújtott produkció miatt érhet dicséret, az Európa-válogatottba a két gól szerzője, Pirlo és De Rossi kerülhet be.
Ha még nincsen kiszemelt csatárod, aki győzelemre viszi válogatottad, ezt a két fiút tedd be, ne habozz, játssz !

HOLLANDIA–ROMÁNIA 2–0

Mint azt az előző mérkőzés kapcsán már elemeztük, ennek az összecsapásnak igazán csak a románok számára volt tétje, de részükről igen nagy. Ha sikerül legyőzniük a „második sorral” kiálló Holland válogatottat ott lehetnek a negyeddöntőben. Igen, második sort említettünk, hiszen az oranje kezdőcsapatában az első két körhöz képest kilenc helyen történt változás. Mielőtt azonban bárki azt gondolná, hogy ez a gárda egy kézlegyintéssel elintézhető, az nagyon téved. A hollandok „B” csapatát is bármelyik ellenfelük megirigyelhetné, tele van ugyanis sztárokkal, ráadásul bizonyításra éhes nagyszerű labdarúgókkal. Klaas Jan HuntelaarA két együttes sokáig nem bírt egymással, a románoknak nagy falat volt a németalföldi válogatott, míg Arjen Robbenék nem nyújtottak olyan gördülékeny játékot, mint azt az idei tornán már megszokhattuk. Az 54. percben azért mégis megtört a jég, egy jobb oldali beadás után Klaas Jan Huntelaarhoz került a labda, aki hat méterről a román kapuba továbbította a labdát. A 87. percre még egy holland gól maradt, ekkor Robin van Persie lőtt nyolc méterről a léc alá, kialakítva a 2–0-s végeredményt. A román válogatottból egyedül Adrian Mutut lehet kiemelni, a Fiorentina csatára az egész tornán hajtott, bár az olaszok ellen kihagyott tizenegyese végzetesnek bizonyult. Ettől függetlenül ott a helye az Európa-válogatottban, mint ahogy a hollandok fél csapatának is. A középpályások mindegyike: Robben, Van Persie, Ibrahim Afellay, Demy de Zeeuw és Orlando Engelaar is jóval átlag feletti teljesítményre képes, de a vezető találat szerzője Huntelaar is bármelyik másik válogatottban biztos kezdő lenne.

D-CSOPORT

OROSZORSZÁG–SVÉDORSZÁG 2–0

Óriási tétje volt ennek a párosításnak, hiszen a csoport második helyéért, azaz a továbbjutásért küzdöttek a csapatok. Ennek megfelelően mindkét fél nagy elánnal vágott neki a játéknak, így igen lüktető, jó iramú mérkőzést láthatott az innsbrucki közönség. Az oroszoknál visszatért a kezdőcsapatba a kétmérkőzéses eltiltását letöltő Andrej Arsavin, aki a kelet-európai ország futballjának egyik legnagyobb tehetsége. Érzékelhető is volt a jelenléte a szbornaja számára, amely szemre is tetszetős, kombinatív támadófutballt mutatott be. Andrei ArsavinMezőnyfölényük a 24. percben érett góllá, amikor egy jobb oldali csiki-csuki után, tökéletesen játszották ki a svéd védelmet, s a középen helyezkedő egy szem előretolt támadó, Roman Pavljucsenko megszerezte Oroszországnak a vezetést. Az első félidő hátralévő részében kiegyenlítődött a játék, ami a szünet utánra is izgalmas mérkőzést vetített előre. Ez egészen az 50. percig volt igaz, amikor a nagy visszatérő Arsavin ismét egy csodálatos akció végén már kétgólosra növelte az oroszok előnyét. A svédek ezután mindent egy lapra feltéve, tőlük szokatlan módon támadásba lendültek, de a fiatal, sokra hívatott szbornaja futballistái kényük-kedvük szerint kontrázták le őket, s ha jobban összpontosítanak, akkor akár még nagyobb különbségű győzelmet is arathattak volna. Maradt azonban a 2–0, melynek során a Zenit Szentpétervár UEFA-kupa-győzelméhez hasonlóan Európa, de talán az egész világ ismét átélhette az orosz futball szépségét, korszerűségét. A vesztes svéd csapatban nem volt kiemelkedő teljesítmény, a sárga-kékek mentek, küzdöttek becsülettel, de a védekező felfogású futballjukban ezen a mérkőzésen, s ezen a tornán több nem volt. Oroszország válogatottja éppen a legfontosabb pillanatban, a Svédország elleni ki-ki mérkőzésen nyújtotta eddigi legjobb produkcióját, így szombaton Hollandiával nézhet farkasszemet a negyeddöntőben. A két gólszerző támadón, Pavljucsenkón és Arsavinon kívül az Európa-válogatottban a helye a kitűnően védő Igor Akinfejevnek, a támadásokhoz folyton felzárkózó két szélső védőnek, Alekszandr Anjukovnak és Juri Zsirkovnak, valamint a középpályán nagy munkát végző Konsztantin Zirjanovnak és Igor Szemsovnak.

Néhány friss és sokat ígérő orosz védő még jól jöhet az Európa válogatottba, helyezd el őket a terepen.

GÖRÖGORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 1–2

Eme találkozónak a presztízsen kívül már nem volt tétje, hiszen a címvédő biztos kiesőként, míg a spanyolok biztos csoportelsőként vágtak neki a mérkőzésnek. Luis Aragonés, a hispánok szövetségi kapitánya hasonlóan portugál és holland kollégájához számos meghatározó futballistáját pihentette a negyeddöntő előtt, így eddig még nem tapasztalt felállásban és összetételben vette fel a küzdelmet a selección. Otto Rehhagel, a görögök szakembere is átalakította megszokott tizenegyét, ő már valószínűleg a jövőbeni hatásos csapatszerkezet megtalálására törekedett. Rubén de la RedA sok változtatás mindkét csapat játékán éreztette hatását, kifejezetten gyenge színvonalú első félidőt láthatott a salzburgi közönség, s ezen még Angelosz Hariszteasz 42. percben szerzett fejesgólja sem sokat javított. A szünet után egy agresszívabb spanyol csapat futott ki a játéktérre, amelynek a 61. percben egyenlítő találat lett a jutalma. Rubén de la Red lőtt a tizenhatos vonaláról hatalmas gólt. A találat azonban sajnos annyira nem dobta fel az ibériai együttest, hogy tovább rohamozzon, ehelyett szépen, kényelmesen adogattak játékosai egymáshoz. A visszafogott tempó ellenére is megszerezte a győztes gólt Spanyolország: a görög védők hibáját a csatár, Daniel Güiza használta ki, a 88. percben hat méterről fejelt a kapuba. A hispánok százszázalékos teljesítménnyel kvalifikálták magukat a vasárnapi olaszok elleni negyeddöntőbe, míg a címvédő szerzett pont nélkül zárta az idei tornát. Gyenge összteljesítménye miatt a görög válogatottból senki sem érdemli meg, hogy az Európa-válogatottban szerepeljen, míg a spanyol „B” csapatból a két gólszerzőn, De la Reden és Güizán kívül, Xabi Alonsónak és Cesc Fabregasnak is ott lehet a helye a legjobbak között.

Válogasd be őket csapatodba!

 

A CSODATEVŐ TÖRÖKÖK IS NEGYEDDDÖNTŐSŐK

Újabb két napon vagyunk túl az Európa-bajnokságon, s két csoportban már befejeződtek a küzdelmek. Az A-kvartettben hihetetlen összecsapáson kerekedett felül a török válogatott a csehen, így Portugália mellett továbbjutott. A B-csoportban nem született meglepetés, a százszázalékos horvátok mögött a házigazdát legyőző németek tudhatják magukat a negyeddöntőben.

A-CSOPORT

TÖRÖKORSZÁG–CSEHORSZÁG 3–2

A két csapat a torna eddigi legizgalmasabb, és legnagyobb fordulatát hozó mérkőzését játszotta. A tét hatalmas volt, hiszen a továbbjutásról döntött. Az első félidőben a csehek tűntek agilisabbnak, míg a törökök támadásban nem voltak elég meggyőzőek, könnyen fennakadtak ellenfelük védelmén. Jan KollerKarel Brückner legénysége a széleken vezetett ellentámadásokkal zavart tudott kelteni a félholdasok védelmében, s a 34. percben, egy jobb oldalon futó akció végén a középre beadott labdát Jan Koller fejelte a hálóba. A törökök harcmodora csak a második félidőre javult fel, igaz ehhez az is kellett, hogy mesterük, Fatih Terim hasznos szerkezeti változtatásokat hajtson végre a szünetben a csapaton. Törökország többet támadott, beszorította ellenfelét, a 62. percben egy ellentámadás végén mégis a csehek növelték előnyüket Jaroslav Plasil révén. Úgy tűnt, eldőlt az összecsapás, a lélektani előnyben is futballozó Csehország pedig bődületes kapufát lőtt. Innentől kezdődött a fordulat. A vereségbe bele nem törődő törökök a 75. percben Arda Turan góljával szépítettek, majd a 87. percben a cseh kapus, Petr Cech óriási hibáját kihasználva Nihat Kahveci kiegyenlített. Ekkor mindenki arra számított, hogy a nagy tornák történetében először a tizenegyesek döntenek a továbbjutás sorsáról, Nihat azonban a lestaktikát rosszul alkalmazó cseh védők közül kilépve az utolsó percben hatalmas gólt lőtt.
Hihetetlen, Törökország negyedóra alatt a maga javára fordította az állást, a 3–2-s végeredmény pedig a negyeddöntőbe jutását jelentette. Csehországból elmarasztalás illeti a második kapott gólban döntő érdemeket szerző Cech kapust és a végére teljesen kiengedő védelmet.
A török csapatból az utolsó percekben helyzeteit pazarul kihasználó Nihatnak helye van az Európa-bajnokság legjobb tizenegyében, mint ahogy a Svájc ellen győztes, a csehek ellen pedig a fontos egyenlítő találatot szerző Arda is. A védelemből a középpályára előretolt Hamit Altintop is jelentős érdemeket vállalt a győzelemből.

SVÁJC–PORTUGÁLIA 2–0

A társházigazda portugálok elleni összecsapása már tét nélkülinek bizonyult, Svájc ugyanis a végeredménytől függetlenül már búcsúzott a tornától, míg a vendégek megnyerték a csoportot. A két győzelemmel kezdő dél-európai gárda kezdőcsapatán nyolc helyen változtatott Luiz Felipe Scolari mester, mégis az első félidőben inkább az ő akaratuk érvényesült. A két szélső, Nani és Ricardo Quaresma adta meg a fazont a portugálok játékának, a svájciak azonban szervezetten védekeztek, ezért az első félidőben a vendégek csak egy kapufáig jutottak. A szünet után élénkebbé vált a házigazda, míg az ibériaiak teljesen visszavettek a tempóból, de különösebb gondot még így sem jelentett számukra az eredmény tartása. A sok szabálytalansággal tarkított második játékrészben a 71. percben tört meg a jég: Hakan Yakin jóvoltából vezetést szerzett Svájc. A találatot a 83. percben újabb követte, ismét Yakin volt eredményes, de most nem akcióból, hanem tizenegyesből. Ricardo QuaresmaA 2–0-s végeredmény szépségtapasz volt az első két mérkőzését szerencsétlenül elveszítő svájciak számára, akik történetük során először nyertek Európa-bajnoki mérkőzésen. A játékosok a diadalt szövetségi kapitányuknak, Jakob Kuhnnak ajánlották, aki a torna után befejezi a válogatott irányítását.
A hazai csapatból a tornán három gólt szerző Hakan Yakin mindenképpen beférne az Európa-bajnokság válogatottjába. A vereség ellenére a vendégektől a már említett két szélső középpályás, Nani és Quaresma jóval átlag feletti képességű futballista, ezért őket is érdemes lehet beválasztani a torna legjobbjaiból álló csapatba.

B-CSOPORT

AUSZTRIA–NÉMETORSZÁG 0–1

Michael BallackNémi meglepetésre a párosítás az utolsó fordulóra még nagy izgalmakat tartogatott. A társházigazda osztrákokat a lengyelek elleni döntetlen, míg a németeket a horvátok elleni vereség juttatta kellemes, illetve kellemetlen helyzetbe. Nos, továbbjutás lehetősége ide vagy oda, a két gárda nem kápráztatta el a nagyszámú bécsi közönséget. Mindkét válogatott becsülettel ment előre, de különösebb átütő erő egyikőjükben sem volt. Ennek megfelelően az első félidőben nem esett gól, nem úgy a másodikban. A második félidőt követő első percekben 26 méterre a hazaiak kapujától szabadrúgáshoz jutottak a németek, s Michael Ballack szenzációs gólt ragasztott a bal felső sarokba.
A találat érthetően meghozta a Nationalelf játékkedvét, míg az osztrákokét elvette. Az utolsó negyedórában aztán nekidurálta magát Ausztria, s hosszú perceket töltött a németek tizenhatosának előterében, a „sógorok” azonban hozták az egész tornára jellemző erőtlen, s egyben hatástalan támadó játékukat, így reménytelennek tűnt, s végül az is maradt számukra az egyenlítés. Maradt tehát az 1–0-s német győzelem, ami a vendégeknek negyeddöntőt, a házigazdának pedig a búcsút jelentette. Annyit még mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy Németország önmagához képest elég gyenge játékot produkált, így a gólszerző Ballackon kívül senkit sem lehet kiemelni csapatukból. Kérdés, hogy a tornát pazarul kezdő együttes fel tud-e javulni a következő összecsapásra, ez a teljesítmény ugyanis Portugália ellen kevés lesz.
A saját rendezésű Eb-jén nem túl mély benyomást keltő osztrák válogatottban a magyar származású védő, Garics György ismét nagyon jól futballozott.

LENGYELORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 0–1

A találkozónak már csak a lengyelek számára volt tétje, esetleges győzelmükkel ugyanis még kiharcolhatták volna a továbbjutást. A két diadallal kezdő, biztos negyeddöntős horvátok csakúgy, mint a portugál kollégáik harmadik csoportmérkőzésükre két kivételtől eltekintve teljesen kicserélték csapatukat. Ez nem okozott náluk felfordulást, mindenki pontosan tudta a dolgát, s azt becsülettel próbálta végre is hajtani. Ivan KlasnicA lengyelek játékán nem érződött, hogy mindenáron győzni szeretnének. A játékuk nem volt mozgalmas, ezért a jól védekező horvát együttes könnyedén hiúsította meg próbálkozásaikat. Slaven Bilic legénysége lapos passzokkal tartották a labdát, s két csatáruk, Ivan Klasnic és Mladen Petric sokkal veszélyesebbnek tűnt, mint a védők gyűrűjében egyedül vergődő Marek Saganowski. Az első félidő izgalommentes futballt, és gól nélküli eredményt hozott. Sajnos a játék minősége a szünet után sem javult, de a klagenfurti közönség legalább láthatott egy gólt, melyet az 53. percben a már említett Klasnic szerzett. Horvátország tehát százszázalékos teljesítménnyel jutott a negyeddöntőbe, ahol Törökország lesz az ellenfele.
A búcsúzó lengyelektől a szinte minden támadásban szerepet vállaló Jacek Krzynówek nevét érdemes megemlíteni, azok közül, akik az átlagosnál többet tettek a jobb eredmény eléréséért. Utolsó csoportmecsén Horvátország sem futballozott pazarul, ezért a gólszerző Klasnicon kívül csak a középpályás, Ivan Rakitic és a védő, Vedran Corluka teljesítménye dicsérhető még.

 

BAJBAN A VILÁGBAJNOK ÉS A VB-EZÜSTÉRMES

A C-csoportban két forduló után óriási bajban van a 2006-os világbajnok, Olaszország és az ezüstérmes, Franciaország. Mindkét csapatnak egy pontja van az utolsó kör előtt, s ha Hollandia szerdán kikap Romániától, mindkettejüknek befejeződik az Európa-bajnokság. Ennél is rosszabb helyzetben van az Eb-címvédő Görögország, második veresége után számára véget ért az idei kontinensviadal.

C-CSOPORT

OLASZORSZÁG–ROMÁNIA 1–1

Az olasz válogatott a hollandok elleni csúfos vereség után sem tudott javítani az előzetesen esélytelenebbnek tartott Romániával szemben. Az első félidő nagyon izgalmas játékot hozott, felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Az első harminc percben főleg a románok hagytak ki nagy lehetőségeket, míg az utolsó negyedórában az olaszoknak volt több gólhelyzetük. Fordulás után aztán a románok szereztek vezetést. Az 55. percben Gianluca Zambrotta fejelt haza figyelmetlenül, a labdára Adrian Mutu csapott le, majd tíz méterről a hálóba bombázott. Izgalmas alakítások voltak.
MutuKésőbb egy szöglet után tovább fejelt labdát az előrehúzódó védő, Christian Panucci lőtte közvetlen közelről a román kapuba. A drámai események azonban csak ezután következtek. A 73. percben a játékvezető tizenegyest ítélt Romániának, Mutu büntetőjét viszont Gianluigi Buffon hatalmas bravúrral hárította. Az olaszok kapusa a védéssel megmentette csapatát a kieséstől, maradt az 1–1-s döntetlen, így a világbajnoknak még maradt némi esélye a továbbjutás kiharcolására az utolsó fordulóban.
Az Európa-válogatottba a kihagyott tizenegyese ellenére a románok támadója, Mutu mindenképpen helyet követel magának, mint ahogy a másik oldal gólszerzője, a rutinos védő, Panucci is. A kelet-európai együttesből egy másik csatár, Daniel Niculae, a középpályás, Cristian Chivu, a védelemből pedig Gabriel Tamas és Razvan Rat is jól futballozott. Az olaszoktól a tizenegyest hárító Buffont lehetne még kiemelni. Az óriásit hibázó Zambrottának viszont nincs helye a torna legjobb csapatában.

HOLLANDIA–FRANCIAORSZÁG 4–1

A németalföldi válogatott tovább folytatta nagyszerű menetelését az Eb-n. A világbajnok után ugyanis a vb-ezüstérmes franciákat is háromgólos különbséggel verte meg. Azért az eredmény kissé csalóka, hiszen a mérkőzés nem volt olyan egyszerű a hollandok számára. Igaz, hogy korán, már a 9. percben vezetést szerzett az oranje Dirk Kuyt révén, a találat után a franciák folyamatosan támadtak. Nagy helyzetben azonban Sidney Govou és Florent Malouda sem tudta bevenni Edwin van der Sar kapuját. A szünet után, ahogy lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, s Robin van Persie góljával már 2–0-ra vezettek a narancsmezesek. Arjen RobbenFranciaország nem adta fel, Thierry Henry szépségdíjas találatával szépített, a középkezdés után viszont védelme kihagyott, valamint Grégory Coupet kapus is hibázott, így Arjen Robben azonnal visszaállított Hollandia számára a kétgólos vezetést.
A 92. percben Wesley Sneijder lőtt csodálatos gól, beállítva a 4–1-s végeredményt. A franciák a vereséggel Olaszországhoz hasonlóan nagy bajba került, de a világbajnok legyőzésével esetleg még továbbjuthat.
A holland válogatott összességében szép játékot produkált. A kapus Van der Sar kitűnő formában véd, a védelemből Khalid Boulahrouz játéka okozott kellemes meglepetést, szinte hiba nélkül futballozik. A támadó középpályások közül a gólszerző Kuyt, Van Persie, Robben, Sneijder mindegyike fantasztikusan játszik eddig az Eb-n, ezért nem kérdéses, hogy ott helyük a torna legjobb csapatában.

A spanyol gárda már a nyolcaddöntőben tudhatja magát, viszont a görög címvédő csapat végérvényesen kiesett.

D-CSOPORT

SVÉDORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 1–2

Az innsbrucki stadionban nagyszerű hangulatban lépett pályára a két, első körben győzelemmel kezdő csapat. A spanyolok, illetve a svédek abban a tudatban futottak ki a gyepre, hogy egy győzelemmel már a nyolc közé jutásukat biztosíthatják. A kezdő sípszót követően a dél-európai csapat lépett fel támadólag, s már a 15. percben vezetést szerzett a Liverpool támadójának, Fernando Torresnek a jóvoltából. Nem sokáig örülhettek azonban a spanyolok, mert a svédek csatára, Zlatan Ibrahimovic a 34. percben máris válaszolt. A találkozó ezt követően kiegyenlítetté vált. A hispánok sokkal többet birtokolták a labdát, mint a skandinávok, de a sárga-kékek nagyon jól védekeztek, remekül zárták le a területeket, így David Villáék nem tudtak kibontakozni, és újabb gólt szerezni. A második félidőben egy kissé visszaesett a szünet előtt látott gyors iramú játék. A spanyolok ugyan mentek előre, de nem igazán találták a magabiztosan védekező svédek ellenszerét. Sokáig úgy tűnt, hogy mindkét csapat beletörődik a döntetlenbe, de a 92. percben a hispánok megszerezték a győztes találatot. Egy hosszan előrevágott labdával Villa tört be az észak-európaiak tizenhatosára, majd jobb belsővel a kapuba helyezett. Marcos SennaA játék összképe alapján teljesen megérdemelten nyert 2–1-re az ibériai gárda, amely így már a nyolcaddöntőben tudhatja magát, ugyanakkor a svédek a harmadik csoportkörben ki-ki meccset vívhatnak majd az oroszokkal a továbbjutásért. Az Európa-bajnoki címre is esélyes spanyol válogatottból kiemelkednek a csatárok.
Torres és az Eb góllövőlistáját négy góllal vezető Villa is nagyszerű formában futballozik, ezért a kontinenstorna válogatottjába helyet követelnek maguknak. A hispánok közül egy védekező, Marcos Senna és egy támadó felfogású középpályás, David Silva nyújtott még kiemelkedő teljesítményt. A vereség ellenére a svédek csatára, Zlatan Ibrahimovic is a torna legjobbjai közé tartozik. Az Inter futballistája két gólnál jár. A háromkoronások közül a középpályás, Johan Elmander és a védő, Fredrik Stoor dicsérhető még megalkuvást nem tűrő játékáért.

GÖRÖGORSZÁG–OROSZORSZÁG 0–1

A két csapat az „életben maradásért” lépett pályára Salzburgban. A mérkőzésen ennek megfelelően inkább a küzdelem dominált. Mindkét válogatott jól megszervezte a védekezését, s mivel mindkét gárda csak egy csatárral támadott, nem sok sikert ígértek az akciók befejezései.
Antonisz NikopolidiszAz oroszok a 33. percben szerencsés góllal, a görög kapus, Antonisz Nikopolidisz hibáját kihasználva szereztek vezetést. A rosszul kimozduló hálóőr mellett Szergej Szemak húzta vissza középre a labdát ollózó mozdulattal, így az érkező Konsztantyin Zirjanovnak öt méterről az üres kapuba kellett csak helyeznie. A találat fellelkesítette a kelet-európai együttest, amely sorra vezette támadásait, de a görögöknek sikerült ezeket visszavernie. A második félidő elején is inkább az oroszok akarata érvényesült, de a mérkőzés végéhez közeledve a hellének feladták védekező taktikájukat, s sokat kockáztatva, azaz hátul fellazulva vezettek akciókat. Habár ezekben volt némi veszély, az orosz csapatot nem állította megoldhatatlan feladat elé. A végére a görögök lélekben feladták az egyenlítés reményét, de a szbornaja ellentámadásai sem vezettek gólra, ezért több találat már nem született, maradt az 1–0-s orosz győzelem.
A címvédő vereségével elköszönt a negyeddöntőbe jutástól, Otto Rehhagel együttesének idén nem jött össze a biztos védekezésre alapozott taktikája, hiszen hátul a hátvédek többször is hibáztak, míg elöl nagyon keveset nyújtottak játékosai. Éppen ezért az Európa-bajnokság legjobb tizenegyébe egyik görög labdarúgó sem érdemli meg, hogy bekerüljön. A fiatal orosz gárdából a gólt összehozó két középpályás, Szemak és Zirjanov jól futballozott, de a csapat bal oldalán játszó védő, Jurij Zsirkov és Dinyijar Biljaletgyinov is sokat tett a győzelemért, így ezeket a labdarúgókat érdemes lehet betenni a torna legjobb tizenegyébe.

 

 

NEGYEDDÖNTŐBEN A PORTUGÁLOK ÉS A HORVÁTOK

A második csoportkör után már két csapat is biztosította helyét a negyeddöntőben. Az A-csoportból Portugália, a B-csoportból pedig némi meglepetésre Horvátország van már ott a legjobb nyolc között.

A-CSOPORT

CSEHORSZÁG–PORTUGÁLIA 1–3

Június 11-én, szerdán kora este az A-csoportban már a második körrel folytatódott a torna. A tét óriási volt, hiszen az előző fordulóban mindkét csapat megnyerte saját találkozóját, így egy újabb győzelem a biztos továbbjutást, és a negyeddöntős szereplést jelenthette.
Libor SionkoA csehek lendületesen kezdték a mérkőzést, a portugálok azonban jól védekeztek és a brazil születésű, egész mérkőzésen kitűnő teljesítményt, Európa-válogatott szintű játékot nyújtó Deco révén a 8. percben a vezetést is megszerezték. Karel Brückner együttesét viszont nem fogta meg a kapott gól, amely hamar, már a 17. percben Libor Sionko révén kiegyenlített. A cseh támadó középpályás végig agilis és kapura veszélyes volt, ezért ő is beférne az Európa-válogatottba.
A szünetet követő első negyedórában a közép-európai válogatott diktálta a tempót, mégis a 63. percben Cristiano Ronaldo góljával a portugálok ragadták magukhoz ismét a vezetést. Az ibériai együttes legnagyobb sztárját talán nem kell bemutatni, a csehek ellen is sziporkázó cseleket mutatott be, gólt lőtt, gólpasszt adott, azaz kihagyhatatlan az Európa-válogatottból. A 91. percben a portugálok megszerezték mindent eldöntő harmadik találatukat is, egy ellentámadás végén Ricardo Quaresma gurított ajtó-ablak helyzetben az ellenfél kapujába kialakítva a végeredményt. A cseh csapatból a három kapott gól ellenére érdemes szemmel tartani Petr Cech kapust, aki az egész torna egyik legjobb hálóőre, arról nem tehet, hogy az előtte álló védelmet a dél-európaiak többször is könnyedén átjátszották. Portugália összességében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, nagyszerű csapatjátékot produkált, s 3–1-s győzelmével az első válogatott, amely a negyeddöntőbe jutott.

SVÁJC–TÖRÖKORSZÁG 1–2

A nap másik mérkőzésének is nagy volt a tétje, hiszen, mindkét csapat tisztában volt vele, hogy amelyikül veszít, búcsút mondhat a továbbjutásnak. Ennek megfelelően nagy iramban kezdődött a találkozó, habár az igazsághoz tartozik, hogy folyamatos futball nem igazán alakulhatott ki, mivel özönvízszerű eső zúdult Bázelre, amely a pálya talaját csúnyán feláztatta.
A némileg agilisabban játszó svájciak a 32. percben szerezték meg a vezetés a török származású Hakan Yakin jóvoltából, aki az egész mérkőzésen jól teljesített, ezért a támadó középpályást érdemes betenni az Európa-válogatottba. Arda TuranA második félidőben Semih Sentürk fejesgóllal egyenlített, majd amikor már mindenki azt hitte, hogy marad az 1–1-s döntetlen, a ráadás perceiben Arda Turan egy megpattanó lövéssel megszerezte Törökországnak a győzelmet. A bal oldali középpályás sokat robotolt, kapufát fejelt és a győztes gól is az ő nevéhez fűződik, azaz Európa-válogatott szinten futballozott. A félholdasok számára a három pont begyűjtése azt jelenti, hogy a harmadik csoportkörben ki-ki meccset játszanak a csehekkel a továbbjutásért, míg a társházigazda svájciak záró mérkőzésének már nem lesz semmilyen tétje, hiszen nem léphetnek tovább csoportjukból. Ami még a kiemelkedő teljesítményeket illeti, a törökök kapusa Volkan Demirel az egész találkozón nagyszerűen védett, óriási bravúrokat mutatott be, a mezőny legjobbjának bizonyult.

B-CSOPORT

HORVÁTORSZÁG–NÉMETORSZÁG 2–1

Dario SrnaA mérkőzés végeredménye a torna eddigi legnagyobb meglepetését szolgáltatta, azonban kétség sem férhet ahhoz, hogy a horvátok megérdemelten szerezték meg a három pontot és a győzelmet.
Déli szomszédunk a 24. percben Dario Srna szemfüles góljával szerzett vezetést. A találat egyértelműen megfogta a németeket, akik önmagukhoz képest gyenge teljesítményt nyújtottak az első félidőben. A széleken a horvátok többször is mögéjük tudtak kerülni, s a szünetig akár több gólos hátrányt is összeszedhettek volna. Ami késik, nem múlik tartja a közmondás, s valóban a Natinalelf indiszponált futballját Horvátország újabb góllal büntette. A 62. percben Ivica Olic belsőzött be közelről egy kapufáról kipattanó labdát. Németország erejéből a 79. percben Lukas Podolski révén csak a szépítésre futotta. A horvátok szövetségi kapitánya, Slaven Bilic a mérkőzés után majd kiugrott a bőréből örömében. Nem csoda, csapata már a negyeddöntő egyik résztvevője.
Az Európa-válogatottban mindhárom gólszerző helyet követel, ráadásul a németek lengyel származású csatára, Lukas Podolski már három találatnál jár az Eb-n. A torna legjobb csapatába a horvátoktól többen is beférnek egy kontinens-válogatott csapatba: a támadó Niko Kranjcar, a középpályások közül Luka Modric és Niko Kovac, a védelemből pedig Robert Kovac és Josip Simunic is.

AUSZTRIA–LENGYELORSZÁG 1–1

A mérkőzés előtt a közvéleményt leginkább az foglalkoztatta, hogy vajon Svájc után a másik rendező, Ausztria továbbjutási esélyei is elszállnak a második körben, vagy sikerül olyan eredményt elérniük a sógoroknak, hogy a harmadik fordulóban még tétje legyen a németek elleni összecsapásuknak.
Nos, ha némi szerencsével is, de az utóbbi valósult meg, hiszen a 93. percben tizenegyesből sikerült egyenlítenie Ausztriának. A jogos büntetőt a csereként beállt veterán, a 39 éves, horvát származású Ivica Vastic váltotta gólra. Garics GyörgyA játék képe alapján azért rászolgáltak az osztrákok az egyik pontra, az első félidőben ugyanis több helyzetük volt, mint a lengyeleknek, mégis a vendégek szereztek vezetést. A 30. percben a honosított brazil Roger Guerreiro passzolt közelről, s mint utóbb kiderült lesről a kapuba. A második félidőben a vezetés tudatában jobban futballozott a lengyel válogatott, uralta a játékot, s tényleg csak egy hajszál választotta a győzelemtől. A döntetlen azt jelenti, hogy az utolsó csoportkörben még mindkét csapat kiharcolhatja a továbbjutást. Az átlagnál valamivel jobb teljesítményt nyújtott az osztrákok kapusa, Jürgen Macho, a magyar származású védő, Garics György, az ugyancsak hátvéd, Emanuel Pogatetz valamint a csatár, Martin Harnik. A lengyelek részéről szintén a kapus, Artur Boruc, a védő, Jacek Bak, a gólszerző középpályás Roger Guerreiro valamint a támadó, Marek Saganowski.

 

HOLLAND CSODA A VILÁGBAJNOK OLASZOK ELLEN

A spanyol temperamentum és a hideg svéd számítás egyaránt bejött a csapatoknak: briliáns hispán futballt, illetve pontos, a váratlan helyzeteket is higgadtan kezelő északi labdajátékot láttunk.

C-CSOPORT

ROMÁNIA–FRANCIAORSZÁG 0–0

Az úgynevezett „halálcsoportban” június 9-én, kedden kezdődtek meg a küzdelmek. A kora esti összecsapásra Zürichben került sor, ahol a románok a vb-ezüstérmes franciákkal néztek farkasszemet. Sajnos a találkozó az Európa-bajnokság addigi leggyengébb színvonalú játékát hozta. Nicolas AnelkaA két válogatott elsősorban a biztonságra törekedett, keveset kockáztattak, így helyzetbe is csak ritkán tudtak kerülni a futballisták. A gallok többet birtokolták a labdát, de nem tudtak mit kezdeni a betömörülő román védelemmel. Nicolas Anelka és Karim Benzema előtt adódott néhány lehetőség, de valódi ziccerekről korántsem volt szó. A második félidőben a román csapat kissé följebb tolta a védekezését, s a szünet előtti játékához képest többet vállalkozott támadások vezetésére, de a franciák hátsó alakzata is biztosan állt a lábán. Hiába próbálkozott Raymond Domenech cserékkel felrázni együttesét, a kékek az első csoportmérkőzésükön tompának, ötlettelennek bizonyultak, így az eredményt magabiztosan őrző románok ellen nem lehetett más az eredmény, mint gól nélküli döntetlen.

HOLLANDIA–OLASZORSZÁG 3–0

A csoport korábbi találkozójával szemben a holland-olasz összecsapás Bernben, 32 ezer tomboló szurkoló előtt, ragyogó hangulatban a torna addigi legjobb kilencven percét hozta. A kezdeti ismerkedés után a csapatok belelendültek a játékba, így a helyszínen, valamint a televíziókészülékek előtt ülő nézők lüktető, nagy iramú futballt élvezhettek. A hollandok némileg többet támadtak és több helyzetük is adódott, mielőtt a 26. percben Ruud van Nistelrooy sokáig vitatott (les)helyzetből megszerezte az oranje számára a vezetést. Wesley SneijderA gól után próbált egyenlíteni az olasz válogatott, mégis egy szemre is tetszetős, ritkán látható, csodálatos kontratámadás végén Wesley Sneijder a 31. minutumban már kétgólosra növelte az a hollandok előnyét. A squadra azzurrát láthatóan teljesen megfogta a két gyors egymásutánban kapott gól, s a szünetig nem is tért magához. A második játékrészben főleg a cseréknek (Alessandro Del Piero, Antonio Cassano) köszönhetően veszélyesebbé váltak az olaszok, akik jó néhány helyzetet alakítottak, s hagytak ki. Az elpuskázott lehetőségek megbosszulták magukat, mert egy újabb nagyszerű ellentámadás végén, a 79. percben Giovanni van Bronckhorst már a harmadik találatát szerezte Hollandiának. Eldőlt a mérkőzés, az eredmény nem változott, így a világbajnok Olaszországra csúfos, 3–0-s vereséget mértek a németalföldiek.

D-CSOPORT

SPANYOLORSZÁG–OROSZORSZÁG 4–1

Június 10-én, kedd este Innsbruckban, 30 ezer néző előtt indult útjára a labda a D-jelű kvartettben, ahol a sokak által Eb-győzelemre is esélyesnek tartott spanyolok mérték össze erejüket az oroszokkal. A hispánok a kilencven perc során megfeleltek a magas elvárásoknak, hiszen briliáns támadófutballal rukkoltak elő. Fernando Torres csodálatos csele, és önzetlen passza után a mérkőzés hőse, David Villa szerzett vezetést a spanyoloknak. A Valencia támadója a 44. percben Andrés Iniesta nagyszerű átadását is gólra váltotta, így a szünetben már 2–0-ra vezetett az ibériai együttes. A második félidőben sem javult az orosz együttes játéka, amely támadásban ötlettelennek, védekezésben pedig határozatlannak bizonyult. David VillaA kelet-európai válogatott hátsó alakzatának ingatagságát, ki más, mint David Villa használta ki újból a 75. percben, megszerezve ezzel az Eb első mesterhármasát, s csapata harmadik találatát. Az összecsapás végkimenetele ekkorra már eldőlt, bár Oroszország a 86. perben szépített. A szborjana legaktívabb futballistája, Roman Pavljucsenko fejelt közvetlen közelről a tehetetlen Iker Casillas kapujába. A gólgazdag mérkőzésen azonban még a 91. percre is maradt egy szépségdíjas találat. Egy szenzációs spanyol akció végén a csereként beálló Cesc Fabregas egy kapusról kipattanó labdát előrevetődve fejelt az orosz hálóba, kialakítva a 4–1-s végeredményt. A hispánok teljesen megérdemelten nyertek ilyen különbséggel, tetszetős játékukkal pedig igazolták, hogy képesek lehetnek a végső győzelemre is.

SVÉDORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 2–0

Még aznap este Salzburgban, 31 ezer néző előtt végül, de nem utolsó sorban a címvédő görög válogatott is pályára lépett a svédek ellen. A találkozó előzetesen háromesélyesnek tűnt, s ezt a játék is igazolta. Az első félidőben sokáig egyik csapat sem kockáztatott, a mérkőzés, így kísértetiesen hasonlított a román-francia ütközetre. A svédek előreívelgetésekkel próbálkoztak, de a görögök védelme biztosan szűrte meg a mindenfajta elképzelést nélkülöző elképzeléseket. Nos, a címvédő sem vitte túlzásba a támadásokat, a hellén hátvédek sokszor percekig passzolgattak hátul. Úgy tűnt, mindkét együttes arra várt, hogy a másik hibázzon, erre azonban az első félidőben nem került sor. Zlatan IbrahimovicA szünet után a szurkolók nagy bánatára az úgynevezett antifutball folytatódott, mígnem a 66. percben a torna addigi legszebb góljával Zlatan Ibrahimovic meg nem szerezte Svédországnak a vezetést. A játék azonnal megélénkült, de a kapott találattól kissé megzavarodott görögök hamarosan újabb, igen érdekes körülmények között született gólt kaptak. A 72. percben a menteni igyekvő hellén védők egy svéd játékos lábába rúgták a labdát, amely magasra felpattant a levegőbe és hiába ugrott fel a kapus, Antoniosz Nikopolidisz valamint két társa, hihetetlen sutaságukat Petter Hansson kihasználta, s közvetlen közelről bepasszírozta a kapuba a játékszert. A svédek ezzel már 2–0-ra vezettek, s minden érdemi kérdés eldőlt. Habár a lefújásig a görögök még mentek előre, de megújulni már nem tudtak, így a helyzeteit jobban kihasználó svédek megérdemelten nyertek.

 

MINDKÉT HÁZIGAZDA VERESÉGGEL KEZDETT

A-CSOPORT

SVÁJC–CSEHORSZÁG

A torna szombati első napján a rövid nyitóünnepség után telt ház, 42500 néző előtt lépett pályára Bázelben a társházigazda, Svájc Csehországgal szemben. A mérkőzés előtt esélytelenebbnek tartott hazaiak meglepően jól futballoztak, és kapura is jóval veszélyesebbek voltak ellenfelüknél. Petr CechA Nati csapatkapitánya, a rutinos támadó, Alexander Frei többször is megszerezhette volna csapata számára a vezetést, de a csehek kapusa, Petr Cech remekül koncentrált, mindig jókor volt jó helyen és sokszor óriási bravúrral mentett. Az első félidő vége előtt, aztán a balszerencse tovább sújtotta a svájciakat, sérülés miatt ugyanis kivált legagilisabb futballistájuk, Frei. A csatár keresztszalag-szakadást szenvedett, így számára véget is ért a torna. A szünet után sem sokat változott a játék képe, a hazaiak sokkal többet támadtak, de egy védelmi megingásukat a cseh csapat csereként beálló játékosa, Václav Sverkos könyörtelenül kihasználta, megszerezve ezzel első válogatottbeli gólját. A hazaiak az utolsó pillanatokban még egy kapufát is lőttek, de az eredmény már nem változott, maradt a 0–1. A játék képe alapján Svájc legalább a döntetlenre rászolgált volna.

PORTUGÁLIA–TÖRÖKORSZÁG

A nyitónap esti összecsapásán 30 ezer szurkoló fergeteges hangorkánja közepette futott ki a pályára a két együttes. A sokak által a végső győzelemre is esélyes portugálok a vártnak megfelelően támadó szellemben indultak „harcba”, de a törökök kőkemény harcmodorban vették fel a kesztyűt ellenük. PepeA „félholdasok” sokszor az eszközökben sem válogattak, hogy az ibériaiak akcióit megakadályozzák, így az első félidőben főleg a küzdelem dominált. Ettől függetlenül a portugálok, így is kapuba találtak a honosított brazil védő, Pepe jóvoltából, a játékvezető azonban les címén, jogosan érvénytelenítette a gólt. A szünet után Luis Felipe Scolari legénysége tovább próbálkozott és a 61. percben siker koronázta erőfeszítéseiket. Pepe zörgette meg ismét a hálót, most már szabályos körülmények között. A gól után mindkét gárda nagy energiákat mozgósított, a törökök az egyenlítésért küzdöttek, míg a Cristiano Ronaldóék a második, mindent eldöntő találat megszerzéséért. Utóbbi realizálódott, méghozzá az utolsó utáni pillanatokban, a 93. percben. Az említett minutumban egy csodálatos akció végén Raul Meireles lőtt a török kapuba, kialakítva ezzel a 2–0-s végeredményt.

B-CSOPORT

AUSZTRIA–HORVÁTORSZÁG

Luka ModricVasárnap a másik házigazda, Ausztria is bemutatkozott az Eb-n. A sógorok Bécsben, 53 ezer néző előtt futballoztak a horvátok ellen, s az esélyesebbnek vélt vendégek, már a negyedik percben jogos tizenegyeshez jutottak Az osztrákok védekező középpályása, René Aufhauser rossz ütemben lépett be a labdát nagyszerű ütemben megtoló Ivica Olic elé, s a támadó óriásit huppant a tizenhatoson belül. A megítélt büntetőt Luka Modric váltotta gólra. A kívülálló azt hihette, hogy a találat megnyugtatja a horvátokat, akik akár remek játékkal több gólos győzelmet arathatnak, de a pályán aztán ebből semmi sem valósult meg. Slaven Bilic együttese visszahúzódott saját térfelére, s kontratámadásokra rendezkedett be, míg Ausztria megpróbálta irányítani a játékot. A sógorok futballja azonban nem vezethetett eredményre, hiszen támadói veszélytelennek bizonyultak Horvátország remekül védekező hátvédjeinek szorításában. Josef Hickersberger együttese még így is kellemes meglepetést okozott a bécsi szurkolók számára, erejét megfeszítve, olykor nagyszerű támadásokat vezetve küzdött az egyenlítésért, többször percekig kapuja elé szögezve a vendégeket. A legnagyobb helyzetükig a 93. percben jutottak az osztrákok, de a csereként beálló Roman Kienas fejese centikkel elkerülte a bal alsó sarkot. Maradt tehát az 1–0-s horvát siker, de csakúgy, mint Svájc a nyitómeccsen, Ausztria is legalább egy pontot megérdemelt volna.

NÉMETORSZÁG–LENGYELORSZÁG

A két szomszédos ország Klagenfurtban, 30 ezer néző előtt nézett egymással farkasszemet. Az első félidő az Eb eddigi legjobb negyvenöt percét hozta. Mindkét együttes bátran támadott, így jó iramú, lüktető játékot láthatott a nagyérdemű. A németek már az ötödik percben megszerezhették volna a vezetést, de Mario Gomez ajtó-ablak helyzetben mellé pockölt. Lukas PodolskiA kihagyott ziccer azonban nem szegte kedvét a Nationalelfnek, amely a 20. minutumban 1–0-ra alakította az állást. Gyönyörű támadás végén Miroslav Klose hozta kihagyhatatlan helyzetbe Lukas Podolskit, aki közelről a kapuba belsőzött. A gól pikantériája, hogy mindkét említett futballista lengyel származású. Leo Beenhakker legénysége nem omlott össze a kapott találat után, hanem összeszorított fogakkal küzdött az egyenlítéséért és többször is veszélyes helyzetet alakított ki a német kapu előtt. A lengyelek legnagyobb lehetősége a 31. percben Maciej Zurawski előtt adódott, aki 11 méterről alig lőtt a bal kapufa mellé. A második félidőben sokáig kiegyenlített játék zajlott a pályán, de a német akciók több veszélyt hordoztak magukban. Az egyik végén, a 70. percben aztán egy Kloséról felperdülő labdát Podolski lőtte ballal a jobb felső sarokba, megszerezve ezzel saját és csapata második gólját. Ezzel a momentummal végképp eldőlt a mérkőzés kimenetele, a hátralévő percekben ugyanis már nem változott az eredmény. A háromszoros Európa-bajnok Németország magabiztos teljesítménnyel, teljesen megérdemelten szerzett 2–0-s győzelmet Lengyelország felett.

 
 

 
 
 
 
Aktuális EB 2008 Szavazz! Válogatott Archívum Linkek