Hétről hétre izgalmas beszámolókat olvashattok ősz óta a Bajnokok Ligája mérkőzéseiről, és a csapatok kulisszatitkairól. A szerző mostantól a Nemzeti Sport fiatal újságírója, a footballvilág jó ismerője. Összefoglalói segítik látogatóinkat, hogy ütőképes, „virtuális” világválogatottat állítsanak össze.

Bajnokok Ligája - döntő
Mennybe ment a Manchester United
Véget ért a Bajnokok Ligája 2007-08-as évadja. A moszkvai döntőben óriási izgalmak közepette, nüanszok döntöttek a Manchester United javára, amely 1–1-s végeredmény után tizenegyesekkel hódította el a legrangosabb európai kupatrófeát a Chelsea orra elől.
Május 21-én, szerda este az európai klubfutball a 2007-08-as évad végső stádiumához, a döntőhöz érkezett. A moszkvai Luzsnyiki Stadionban 69500 néző követte figyelemmel, hogy a két angol csapat, a Manchester United és a Chelsea öldöklő csatájából ki kerül ki nyertesen. A „vörös ördögök” harmadik BEK, illetve BL-győzelmükért harcoltak, míg a londoniak első ízben hódíthatták volna el a trófeát. Igen, csak feltételes módban, mert izgalmas, kemény, kiélezett küzdelemben végül tizenegyesekkel buktak el a finálé előtt némileg esélyesebbnek vélt manchesteriekkel szemben. A mérkőzést sokkal jobban kezdte Sir Alex Ferguson csapata, amely egy csodálatos akció végén, a 26. percben a portugál Cristiano Ronaldo révén megszerezte a vezetést. Az MU többet birtokolta a labdát és kapura is veszélyesebbnek bizonyult ellenfelénél, és a 35. percben tovább növelhette volna előnyét, de Petr Cech, a kékek kapusa először az argentin Carlos Tévez fejesét, majd a kipattanó után Michael Carrick lövését védte hatalmas bravúrral. A szünet előtt, az első félidő utolsó percében némileg váratlanul egyenlített a Chelsea. A ghánai Michael Essien lőtt kapura 22 méterről, középről, a labda két védőn is megpattant, utóbb Rio Ferdinand hátáról éppen Frank Lampard elé került, aki 6 méterről a hátvéd és a kimozduló kapus, Edwin van der Sar között a háló lőtt.
A második félidőben egyértelműen a londoniak akarata érvényesült, Avram Grant feljebb tolta csapata védekezését, így játékosai már a középpályán rengeteg labdát szereztek és jóval több lehetőséget alakítottak ki, mint ellenfelük. A 77. percben az elefántcsontparti Didier Drogba lőtt hatalmas kapufát, de az eredmény a rendes játékidőben már nem változott. A hosszabbításban kiegyenlítettebb küzdelem folyt, de a 93. percben a Chelsea ismét óriási kapufát lőtt, Frank Lampard találta el 7 méterről, bal lábbal a felső lécet. Az utolsó percekben már inkább a brusztolás és a rengeteg sérülés borzolta a kedélyeket. A pattanásig feszült légkörben a 116. percben szakadt el a cérna, hatalmas tumultus alakult ki, a játékosok egymást lökdösték, végül a szlovák játékvezető, Lubos Michel kiállította Didier Drogbát.
A hátralévő pár percben érdemi esemény már nem történt, így jöhettek a tizenegyesek. Az első két büntetőjét mindkét együttes értékesítette, majd a harmadik körben a nagyszerű szezont produkáló, és a mérkőzésen is gólt szerző Cristiano Ronaldo kihagyta a sajátját. Az ötödik körben John Terry azzal a tudattal állt a letett labda mögé, hogy ha belövi a Chelsea a BL-győztes. Nos, a kékek csapatkapitánya a zuhogó esőben, a vizes füvön megcsúszott és lövése a bal kapufán csattant. Folytatódott, a frappánsan csak orosz-rulettként aposztrofált szétlövés, melynek hetedik körében a csereként pályára lépő, s ezzel a Manchester United színeiben 759. alkalommal szereplő, csúcstartó walesi Ryan Giggs értékesítette a saját tizenegyesét. A Chelsea részéről a francia Nicolas Anelka ezzel szemben hibázott. Vége! Kupagyőztes a Manchester United, amely szerencsével, de egész idényben mutatott játéka alapján megérdemelten hódította el története során harmadik alkalommal a legrangosabb európai klubtrófeát.
Turcsik Norbert

Bajnokok Ligája. Elődöntők
Angol házi döntő lesz a Bajnokok Ligájában
Hihetetlen feszültség, és izgalmak közepette a Manchester United és a Chelsea jutott a május 21-i UEFA Bajnokok Ligája moszkvai döntőjébe. A „vörös ördögök” a Barcelonát 1–0-s, míg a londoniak a Liverpoolt hosszabbítás után 4–3-s összesítéssel múlták felül. Pillanatképek az elődöntő-visszavágók gyönyörű játékából.
MANCHESTER UNITED–BARCELONA
Április 29-én az Old Traffordon 76 ezer néző előtt fogadta a United a Barcelonát, a két gárda elődöntőjének visszavágóján. A Camp Nouban elért 0–0-s végeredményt követően az angol csapat tűnt esélyesebbnek a továbbjutásra, s ha nagy nehézségek árán, de végül is sikerült a bravúr Sir Alex Ferguson együttese számára. A találkozót a katalánok kezdték nagy elánnal, a hazaiak az első tíz percben a felezővonalon sem tudtak átjutni. A kezdeti nyomás után kijjebb merészkedett az MU, s ennek rögtön gól lett az eredménye. Egy hazai akció során a Barcelona olasz védője, Gianluca Zambrotta rosszul szabadított fel, éppen középre rúgta a labdát, és az érkező Paul Scholes 25 méterről jobb külsővel hatalmas gólt ragasztott a vendégek kapujának bal felső sarkába.
A gól felszabadította a gátlásokat az angol csapatban, amely azután percekig járatta a labdát, helyzeteket alakított ki, de nem tudta növelni előnyét. A félidő végét ismét megnyomta a Barcelona, de Lionel Messin kívül nem volt még egy olyan játékosa a gárdának, aki extra teljesítményt nyújtott volna. A vendégek tudománya a manchesteriek kapuja előtt teljesen elfogyott és hiába futballoztak a második félidőben is hatalmas mezőnyfölényben, nem tudtak kiegyenlíteni. Frank Rijkaard, a spanyolok vezetőedzője a kispadon ülő összes csatárát – Thierry Henryt, Bojan Krkicet és Eidur Gudjohnsent is becserélte, azonban egyik támadó sem találta a United védelmének ellenszerét, így a 90 perc végén maradt az 1–0-s végeredmény, ami az angolok döntőbe jutását jelentette.
Összességében elmondhatjuk, hogy habár a Barcelona mindkét elődöntő során sokkal többet birtokolta a labdát, és talán többet is tett a győzelemért, mint ellenfele – szerzett gól nélkül nem lehet a legrangosabb európai kupasorozat fináléjába kerülni. A Manchester United 1999-ben verekedte be magát utoljára a BL döntőjébe, s biztató lehet a „vörös ördögök” szurkolói számára, hogy a csapat akkor egy feledhetetlen összecsapáson, az utolsó pillanatokban szerzett két góllal a maga javára fordította az eredményt, s 2–1-re diadalmaskodott a Bayern München felett.
CHELSEA–LIVERPOOL
Április 30-án a Chelsea 39 ezer néző előtt látta vendégül a Liverpoolt a Stamford Bridge-en. A két gárda négy éven belül harmadszorra találkozott egymással a BL-elődöntőjében, s a londoniaknak idén szenzációs mérkőzésen sikerült megtörniük a „vörösök” átkát – 2005-ben és 2007-ben is a Pool jutott a döntőbe –, s a klub történetében először verekedték be magukat a kupasorozat döntőjébe. A fővárosiak az első mérkőzés remek eredményének (1–1) köszönhetően magabiztosan vágtak neki a visszavágónak, s az első félidőben uralták is a mérkőzést. Igaz, a Liverpoolnak is akadtak gólszerzési lehetőségei, de jóval kevesebb, mint a Chelsea-nak, amely egy csodálatos akció végén az elefántcsontparti Didier Drogba nagyszerű jobb lábas lövésével a 33. percben megszerezte a vezetést. A szünetig a német Michael Ballack növelhette volna szabadrúgásból a „kékek” előnyét, de lövése centikkel célt tévesztett. A második játékrészben feljavult a vendégcsapat, amely tisztában volt azzal, ha nem változtat harcmodorán, a kieséssel kell szembenéznie.
Kiegyenlített lett a játék, a kapuk felváltva forogtak veszélyben, de gólt a Liverpoolnak sikerült szereznie. Az izraeli Josszi Benajun látványos szóló után passzolt a védők között remek ütemben kilépő spanyol Fernando Torreshez, aki a cseh Petr Cech mellett a kapuba lőtt. A rendes játékidő vége előtt már nem változott az eredmény, így hosszabbításra került sor. Az idegőrlő perceket a Chelsea bírta jobban, először a ghánai Michael Essien lőtt hatalmas gólt, de ezt a játékvezető les címén még érvénytelenítette, majd nem sokkal később a Ballack felvágásáért megítélt büntetőt Frank Lampard értékesítette. Közel állt a londoni csapat a döntőbe jutáshoz, főleg úgy, hogy a ráadás első félidejében Didier Drogba megszerezte második találatát is, 3–1 alakítva az eredményt.
Úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, ám a „vörösök” az utolsó leheletükig küzdöttek és a holland Ryan Babelnek sikerült egy távoli lövéssel megtréfálnia Cechet, a hátralévő idő azonban már nem volt elegendő az egyenlítésre, és a továbbjutás kiharcolásához. Maradt tehát a 3–2, amely a Chelsea számára moszkvai repülőjegyet ért. Zárszóként megjegyezhetjük, hogy a Liverpool döntőbe jutási esélyei az odavágó ráadásában összehozott öngóllal valóban jelentős mértékben csökkentek.
Turcsik Norbert

Még mindegyik csapat esélyes
A Bajnokok Ligája-elődöntőinek első mérkőzéseit követően nagyjából valamennyi csapatnak ugyanakkora esélye maradt a döntőbe kerülésre. A Chelsea az utolsó utáni pillanatban egyenlített a Liverpool ellen (1–1), míg Barcelonában a hazaiak mellett, a vendég, Manchester United sem talált a kapuba (0–0).
LIVERPOOL–CHELSEA
Április 22-én, kedden az Anfield Roadon a Liverpool 42 ezer néző előtt fogadta a Chelsea-t. A két angol csapat az utóbbi négy évben már harmadszor találkozott egymással a BL-elődöntőjében. A 2004–05-ös idényben a Liverpool összesítésben 1–0-val jutott a döntőbe. A mérkőzés sok vihart kavart, hiszen a játékvezető úgy adta meg a gólt a „vörösöknek”, hogy a labda át sem jutott a gólvonalon. Tavaly aztán megint találkoztak: mindkét gárda 1–0-ra nyerte hazai mérkőzését, majd végül tizenegyesekkel ismét a Liverpool került a döntőbe. Leszögezhetjük tehát, hogy Rafa Benítez csapata a legrangosabb európai kupában mumusává vált a fővárosi alakulatnak és ezt most is bizonyítani akarta. A találkozó összességében kiegyenlített játékot, és kevés helyzetet hozott. Mindkét fél nagyon ügyelt a védekezésére, hiszen óriási volt a tét. Az első félidő vége előtt aztán a labdát többet birtokló Liverpool szerzett vezetést a holland támadó, Dirk Kuyt révén. A hazaiak kihasználták, hogy a Chelsea kétszer is hibázott kapuja előtt. Először Frank Lampard veszített labdát a tizenhatos vonalánál, majd a büntetőterületre bejátszott labdát Claude Makele nem tudta elrúgni Kuyt elől, aki ennek köszönhetően közvetlen közelről lőhetett Petr Cech lábai között a hálóba.
A második félidőben a Liverpool többet támadott és több helyzetet is alakított ki, mint ellenfele. Steven Gerrardéknak azonban nem sikerült túljárni a kékek kapusának eszén, így nem tudták növelni előnyüket. Ez megbosszulta magát, a Chelsea ugyanis az utolsó pillanatig küzdött, és végül, ha szerencsés körülmények között is, de a sérülések miatti hosszabbítás 5. percének elején John Arne Riise öngóljával kiegyenlített. A norvég válogatott védekező középpályás 3 méterről fejelt a saját kapujába, megnehezítve csapata számára a továbbjutást. Az 1–1-s végeredmény azt jelenti, hogy a londoniak várhatják némileg kedvezőbb pozícióból a visszavágót, de természetesen még a Liverpool sem mondott le a döntőbe jutás lehetőségéről.
BARCELONA–MANCHESTER UNITED
Április 23-án, szerdán a Camp Nouban 96 ezer néző előtt lépett pályára a két együttes. A látványos támadófutballt produkáló csapatoktól sokan a legutóbbi, 1998–99-es BL-évadban vívott gólgazdag találkozók – Barcelonában és Manchesterben is 3–3-ra végeztek – megismétlését várták. Nos, a tévénézőknek, illetve a helyszínen jelenlévőknek csalódniuk kellett, ugyanis egyszer sem rezdült meg a háló az összecsapáson. 
Pedig, másképp is alakulhatott volna, hiszen az angol gárda már a második percben tizenegyeshez jutott. Paul Scholes jobb oldali szögletét Cristiano Ronaldo csúsztatta meg fejjel, a labdába azonban Gabriel Milito a büntetőterületen belül kézzel beleütött. A teljesen jogosan megítélt büntetőt a portugál középpályás végezte el, de jobb belsővel a kapu mögött felállított hálófeszítő rudat találta el. Az eset felrázta a katalánokat, akik szinte végig támadták az első félidőt, igaz, gólhelyzeteket csak ritkán tudtak kialakítani, mert a „vörös ördögök” kitűnően megszervezték a védekezésüket. A United teljesen megszállta a saját térfelét, illetve kapujának előterét, és a védők gyűrűjében őrlődő Cristiano Ronaldón kívül senki sem tartózkodott elől a vendég együttesből. Eme taktika végül az egész mérkőzésre kiteljesedett, így a nagyszámú nézősereg egy kevésbé élvezhető találkozót szemlélhetett. A Barcelona becsülettel ment előre, sokkal többet birtokolta a labdát ellenfelénél, de az angolok hatásosan szűrték meg az akcióikat, ezért a hazaiaknak szinte alig akadt valamirevaló helyzetük. Megdöbbentő volt látni, hogy az idényben nagyszerű támadójátékon nyújtó MU szinte csak másodpercekig volt képes megtartani a labdát, akciók vezetéséről, pedig nem is igazán írhatunk esetükben. A végeredmény tehát 0–0 lett, ami első ránézésre a manchesteriek továbbjutási esélyeit növeli, ha azonban a Barcelona képes lesz betalálni az Old Traffordon az angolok kapujába, akkor akár szerte is foszlathatja Sir Alex Ferguson fináléról szőtt álmait.

Bajnokok Ligája. Negyeddöntők
Tovább száguld az angol flotta
A negyeddöntők során nagyjából érvényesült a papírforma: Az MU, a Chelsea és a Liverpool is elődöntős. A Barcelona ha nem is a tőle megszokott látványos futballal, de szintén mindkét találkozót megnyerve jutott az elődöntőbe a Schalke ellen. A Chelsea meglepetésre kikapott a Fenerbahcétól Isztambulban, de Londonban elég unalmas mérkőzésen hozta a kötelezőt, s továbbjutott.
A Roma–Manchester United mérkőzés kapcsán mindenki a két csapat egy évvel ezelőtti párharcát emlegette. Az olasz és az angol gárda akkor is a negyeddöntőben találkozott egymással: a „farkasok” bravúros 2–1-s hazai győzelmét, egy 7–1-s manchesteri kiütés követte. Nos, ez most nem ismétlődött meg, de a „vörös ördögök” idén is egyértelműen jobbak voltak. A római ütközetet az eredmény alapján simán, 2–0-ra nyerték az angolok Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney góljaival, de azért az igazsághoz tartozik, hogy a hazaiaknak is megvoltak a lehetőségei, csakhogy azok kihasználatlanul maradtak. A visszavágón megnyílt a lehetőség a Roma számára, hogy felzárkózzon, de a jogtalanul megítélt tizenegyest Daniele De Rossi az égbe lőtte, válaszul Carlos Tévez gyönyörű csukafejessel vette be az olaszok kapuját. Az MU 1–0-ra hozta a második mérkőzést is, így 3–0-s összesítéssel jutott be az elődöntőbe.
A Schalke–Barcelona párharc egyértelmű esélyese a spanyol együttes volt, annak ellenére is, hogy az elmúlt hetekben hazája bajnokságában szenvedett, a megszokott, szemre is tetszetős futballja nyomokban volt csak felfedezhető. Ez a teljesítmény a német csapat ellen is jellemezte a Barcelonát. A Schalke hazai pályán sok helyzetet dolgozott ki, de még a legígéretesebbeket is kihagyta, míg a gránátvörös-kékek önmagukhoz képest harmatos produkcióval, Bojan Krkic góljával 1–0-ra megnyerték az odavágót. A Camp Nouban rendezett visszavágó első húsz percében három-négy óriási lehetősége is akadt a gelsenkircheni gárdának, hogy összesítésben kiegyenlítse hátrányát, vagy akár előnyt kovácsoljon magának. Nem sikerült azonban gólt szereznie, és ezt a katalánok a 43. percben Yaya Touré góljával büntették meg. A második félidőben a hazaiak akár ki is tömhették volna a németeket, de folyton rossz megoldást választottak a kapu előtt, így maradt a sovány győzelem. A Barcelona 2–0-s gólkülönbséggel jutott az elődöntőbe, ahol a Manchester United lesz az ellenfele.
A Fenerbahce–Chelsea izgalmas összecsapásnak ígérkezett. A legnagyobb kérdést az jelentette, hogy a törökök történetük során először, vagy az angolok az elmúlt öt évben negyedszer kvalifikálják magukat a BL-elődöntőjébe. Persze, John Terryék számítottak esélyesebbnek, de a továbbjutáshoz, elengedhetetlen volt a jó eredmény kiharcolása a Sükrü Saracoglu Stadionban, ahol a jelenlegi kiírásban a Fener valamennyi ellenfelét legyőzte. A londoniak szereztek vezetést Deivid öngóljával, és azt követően uralták a játékot, számos helyzetet alakítottak, és hagytak ki. Ezzel szemben a törökök egy remek kiugratást követően egyenlítettek, majd Deivid bombagóljával megnyerték a találkozót és továbbra is százszázalékosak maradtak hazai pályán. A Chelsea a visszavágón nem bízott semmit a véletlenre, Michael Ballack révén már a 4. percben vezetést szerzett, amit Frank Lampard három perccel a rendes játékidő vége előtt még meg is toldott, így az angol gárda 3–2-s összesítéssel bejutott a legjobb négy közé.
A legkiélezettebb negyeddöntőt az Arsenal–Liverpool párosítás hozta. Az „ágyúsok” fiataljai az angol bajnoki címért küzdenek, míg a Steven Gerrardék igazi BL specialistának számítanak, az utóbbi három évben kétszer játszottak döntőt, ráadásul 2005-ben el is hódították a legrangosabb kupát. Az Emirates Stadionban Emmanuel Adebayor góljával szerzett vezetést az Arsenal, amit Dirk Kuyt egyenlített ki vendégrészről. A hazaiak jóval többet támadtak, veszélyesebbek is voltak, ráadásul a játékvezető egy jogosnak tűnő tizenegyestől is megfosztotta őket, így maradt az 1–1-s végeredmény. Az Anfield Roadon aztán a legizgalmasabb és egyben legszínvonalasabb negyeddöntővel rukkoltak elő a csapatok. Abou Diaby jobblábas közeli lövése a londoniakat jutatta előnyhöz, de Sami Hyypiä egy szöglet után remek fejessel egalizálta az eredményt. A második félidőben Fernando Torres lőtt gyönyörű gólt, így már a Liverpool vezetett és állt továbbjutásra, csakhogy hat perccel a rendes játékidő vége előtt Emmanuel Adebayor kiegyenlített. Amikor már mindenki azt hitte, hogy idegenben lőtt több góllal az „ágyúsok” jutnak a legjobb négy közé, a középkezdést követő támadásból tizenegyeshez jutott a Pool, amelyet Steven Gerrard a léc alá vágott. A kegyelemdöfést Ryan Babel utolsó percben szerzett gólja jelentette a londoniaknak, amellyel kialakult a 4–2-s végeredmény. A Liverpool 5–3-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, ahol a Chelsea lesz az ellenfele.
2008. 04. 01. Roma–Manchester United 0–2
2008. 04. 09. Manchester United–Roma 1–0
2008. 04. 01. Schalke–Barcelona 0–1
2008. 04. 09. Barcelona–Schalke 1–0
2008. 04. 02. Fenerbahce–Chelsea 2–1
2008. 04. 08. Chelsea–Fenerbahce 2–0
2008. 04. 02. Arsenal–Liverpool 1–1
2008. 04. 08. Liverpool–Arsenal 4–2
Turcsik Norbert

Bajnokok Ligája. Nyolcaddöntők
Angol egyeduralom a BL-nyolcaddöntőjében
Mind a négy angol csapat továbbjutott. A legnagyobb párharcot az Arsenal–Milan összecsapás hozta, melyből végül az angol csapat került ki győztesen (2–0).
A B csoport második helyezettje, a német Schalke az A jelű kvartett győztesét, a portugál Portót fogadta Gelsenkirchenben, és a német válogatott Kevin Kuranyi góljával 1–0-ra nyert az első összecsapáson. A visszavágón Lisandro López találatával 90 perc után szintén 1–0 állt az eredményjelző táblán, de a portóiak javára, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban nem változott az állás, a tizenegyesrúgások során pedig a Schalke bizonyult jobbnak 4–1-re, tehát a német csapat jutott a negyeddöntőbe.
Az F csoportban második helyen továbbjutó olasz Roma, a C jelű négyes első helyezettjével, a spanyol Real Madriddal találkozott. Az első mérkőzésen a királyi gárda már a 8. percben vezetést szerzett Raúl révén, de a „farkasok” David Pizarro és Mancini góljaival végül megnyerték az összecsapást. A visszavágón, meglepetésre a Roma Madridban is nyerni tudott 2–1-re, Taddei és Mirko Vucsinics találatai között ismét Raúl szerezte a spanyolok becsületgólját, így Francesco Tottiék kettős győzelemmel mentek tovább a negyeddöntőbe.
A C jelű kvartett másodikja, a görög Olympiakosz a B csoportból első helyen továbbjutó, angol Chelsea-t fogadta az odavágón Athénban. A kiegyenlített mérkőzésen gól nélküli döntetlen született. A londoni visszavágón azonban a hazaiak gyorsan eldöntötték a továbbjutás kérdését: Michael Ballack és Frank Lampard góljaival már a 25. percben 2–0-ra vezetett a Chelsea, amely végül Salomon Kalou találatával állította be a 3–0-s végeredményt, és jutott tovább.
Az A csoportból másodikként továbbjutó, tavalyi BL-döntős, angol Liverpool a G jelű négyes győztesét, az olasz bajnoki címvédő, Internazionalét fogadta az első mérkőzésen az Anfield Roadon. A hazaiak egy órán keresztül emberelőnyben játszottak, mert Marco Materazzit, a vendégek védőjét a játékvezető kiállította. Az olaszok a 85. percig bírták a nyomás, amikor Dirk Kuyt szerzett vezetést az angoloknak, majd az utolsó percben Steven Gerrard is betalált. A visszavágón is megfogyatkozott az Inter, Nicolás Burdissónak az 50. percben mutatta fel a piros lapot a játékvezető. Az emberelőnyt ismét kihasználta a Liverpool, amely Fernando Torres góljával Milánóban is nyerni tudott, így 3–0-s összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.
A D jelű négyes másodikja, a skót Celtic az E csoport győztesét, a spanyol Barcelonát látta vendégül az odavágón Glasgowban. A katalánok változatos mérkőzésen, kétszeri egyenlítés után nyertek 3–2-re. Az argentin csatárzseni, Lionel Messi kétszer köszönt be a skótoknak, míg a győztes találat a francia Thierry Henry nevéhez fűződik. A visszavágón a Barcelona hozta a kötelezőt, Xavi 3. percben lőtt góljával győzött, így összesítésben 4–2-vel harcolta ki a negyeddöntős szereplést.
Az E csoport második helyezettje, a francia bajnok Lyon az F jelű kvartett elsőjével, az angol bajnok Manchester Uniteddel mérte össze erejét a nyolcaddöntőben. Az első mérkőzés izgalmas volt, felváltva forogtak veszélyben a kapuk és a hazaiak az egyik legnagyobb francia csatártehetség, Karim Benzema találatával megszerezték a vezetést, sokáig úgy tűnt, a Lyon megnyeri a meccset, de az argentin Carlos Tévez nem így gondolta és a 87. percben szerzett góljával 1–1-re alakította a végeredményt. A visszavágón a 41. minutumig tartotta magát a francia együttes, akkor a portugál zseni, Cristiano Ronaldo lövése utat talált a lyoniak kapujába, és az eredmény már nem is változott. A Manchester United ha kissé nehezen is, de végül 2–1-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe.
A G jelű négyes másodikja, a török Fenerbahce a H csoport győztesét, a spanyol Sevillát fogadta az odavágón a Sükrü Saracoglu Stadionban több mint 50 ezer néző előtt. A szurkolók bíztatásától szárnyaló, előzetesen esélytelenebbnek vélt hazaiak nagy izgalmak közepette 3–2-re nyertek, góljaikat Mateja Kezsman, Lugano és Semih Sentürk szerezték. A visszavágón sem adták fel a törökök, sőt, hiába vezetett a Sevilla a 9. percben már 2–0-ra, a Fenerbahce a brazil Deivid két találatával egyenlített. A spanyolok végül mégis megszerezték a győztes találatot, azaz ugyanúgy, mint az első mérkőzésen, 3–2 lett a végeredmény. Itt is a tizenegyesek döntöttek: a törökök javára, akik ezzel meglepetésre bejutottak a negyeddöntőbe.
A nyolcaddöntők közül a legnagyobb várakozást a H csoportban második helyen végzett, angol Arsenal és a D jelű négyes élén végző, olasz Milan összecsapása kísérte. A londoni Emirates Stadionban megrendezett odavágón a hazaiak helyzetek sokaságát dolgozták ki, de egyikből sem tudtak a vendégek kapujába találni, így 0–0 lett a végeredmény.
A visszavágó előtt az olaszok tűntek esélyesebbnek a továbbjutásra, de a kissé koros és lassú védelmük nem találta a fiatal és gyors „ágyúsok” ellenszerét. Az Arsenal az utolsó percekben a spanyol Cesc Fabregas és a togói Emmanuel Adebayor góljaival 2–0-ra nyert Milanóban és jutott a legjobb nyolc közé.
A Bajnokok Ligája legjobb 16 csapatának mezőnye.
A Schalke nagy csatában tizenegyesekkel búcsúztatta a Portót (1–1, büntetőkkel: 4–1), a Roma némi meglepetésre kettős győzelemmel ejtette ki a Real Madridot (4–2), a Chelsea érvényesítve a papírformát, túllépett az Olympiakoszon (3–0). A Liverpool mindkét találkozón jobbnak bizonyult az Internazionalénál (3–0), a Manchester United megizzadt a Lyon ellen (2–1), míg a Fenerbahce a nyolcaddöntő meglepetését okozta a Sevilla kiverésével (5–5, büntetőkkel: 3–2). A legnagyobb párharcot az Arsenal–Milan összecsapás hozta, melyből végül az angol csapat került ki győztesen (2–0).
Turcsik Norbert

Bajnokok Ligája. Tizenkettedik játéknap
Az E csoportban a Barcelona már biztosan továbbjutott, a Stuttgart pedig kiesett, így akár unalmas passzolgatás is folyhatott volna a pályán, de a csapatok szerencsére gondoskodtak a nézők kellemes szórakozásáról. A Stuttgart megszerezte a vezetést, a Barcelona összekapta magát, és Ronaldinho vezetésével fordított, így a végeredmény: 3:1. A Barcelona góljait a fiatal Giovani, a formáját lassan visszanyerő Eto’o és maga Ronaldinho szerezték. Ronaldinho hiába világválogatott szintű játékos, a formája erősen ingadozik. A helyzete megrendült a katalánoknál, valószínűsíthető, hogy a téli átigazolási időszakban egy másik sztárcsapathoz igazol. A csoport másik meccsén a Rangers követhette volna nagy riválisát – a Celtic-et – az egyenes kieséses táblára. Ehhez mindössze otthon kellett volna egy pontot szerezniük az Olympique Lyon ellenében. Nem sikerült. A skótok nagyot küzdöttek, de döntött a nagyobb játéktudás, a franciák felőrölték a Rangers ellenállását. Govou és Benzema két góljával végül 3:0-ra nyertek és simán továbbjutottak. Az F csoportban már minden eldőlt. A Manchester United a tartalékjaival utazott Rómába, de így is képes volt egy döntetlenre a - sérüléséből visszatérő Totti vezette - fővárosi csapat ellen. A Sporting Lisszabon-Dinamo Kijev összecsapásnak csak annyi volt a tétje, hogy összejön-e az ukránoknak az, ami eddig csak a Ferencvárosnak sikerült, vagyis hogy 19, vagy annál több kapott góllal essenek ki a csoportból. És összejött a csúcsbeállítás. A Sporting Anderson Polga, Joao Moutinho és Liedson góljaival 3:0-val küldte haza a Kijevet. A G csoportban a PSV-nek még volt egy leheletnyi esélye a továbbjutásra. Ehhez otthonukban kellett volna verniük az Intert, miközben a Fenerbahcse-nak meg kellett volna botlania a CSZKA Moszkva ellenében. Egyik sem sikerült. A PSV otthon is kikapott az Intertől 1:0-ra, míg a törökök 3:1-re verték az oroszokat, így a hollandok az UEFA Kupában folytathatják. Az olaszok rengeteg sztárja közül ezúttal Cruz talált be a PSV kapujába. A H csoportban nem voltak már kérdések. Az Arsenal 2:1-re verte a Steaua-t, a Sevilla 3:0-ra a Slavia Prahat. A spanyol gólokat Kanoute, Luis Fabiano és Daniel Alves szerezték, valamennyien világválogatott szintű játékosok. A két kiscsapat egymás között döntötte el a harmadik hely kérdését, így a Slavia folytathatja az UEFA Kupában. Találkozunk tavasszal az egyenes kiesés szakasz meccsei után. Szavazzatok!

Bajnokok Ligája. Tizenegyedik játéknap
A Liverpoolnak összejött a csoda. Annyira rosszul kezdtek a vörös ördögök, hogy az utolsó három meccsüket csont nélkül kellett hozniuk ahhoz, hogy legalább a második helyen továbbjuthassanak csoportjukból. A profik összeszedték magukat és taroltak. Az utolsó fordulóban idegenben intézték el a Marseille-t nagyjából 10 perc alatt. A 11. percben ugyanis már 0:2 állt az eredményjelző táblán. Először Gerard 11-esből, majd Fernando Torres egy szép akcióból vette be a franciák kapuját. A második félidőben aztán még kétszer köszönt be a liverpooli sztárcsapat, és máris várhatták a sorsolást. A csoport másik meccsén a Porto ki-ki mérkőzést vívott a Besiktas ellen, és a portugáloknak jött ki jobban a lépés. A világválogatott szintű Lucho Gonzalez szerezte meg a vezetést, majd Quaresma bebiztosította a győzelmet. A törökök nagy küzdelem után kiestek, és az UEFA Kupában sem folytathatják. A B-csoportban a Schalke 04 3:1-re verte a szokása szerint szívósan harcoló Rosenborgot, és kivívták a továbbjutást. A három gólt Asamoah, Rafinha, és Kurányi szerezték. A csoport másik meccsén a már továbbjutott Chelsea unalmas 0:0-át játszott a már kiesett, és nagy csalódást okozott Valencia ellen. A spanyolok ebben az évben nem a megszokott nívójukon játszottak, és teljesen megérdemelten búcsúztak a sorozattól. A C csoportban a Real Madrid az első félidőben megalázta a Lazio-t. Az olaszoknak egy percig sem volt esélyük a Real sztárjai ellen. A 37 percben már 3:0 volt látható az eredményjelző táblán. A három gólt Julio Baptista, Robinho, és a sokadik másodvirágzását élő, világválogatott Raul szerezték. A csoport másik meccsén az Olympiakosz élt a lehetőségével és hazai pályán, sima 3:0-val vívta ki a továbbjutást a Werder Bremen ellen. A meccsen két gólt rúgott a hetek óta nagy formában játszó Sztoltidisz. A D csoportban még mindenkinek volt esélye a továbbjutásra. A Milan és a Celtic egy szalonremivel eldönthette volna a továbbjutás kérdéseit, de az olaszok inkább kiszolgálták közönségüket, és Filippo Inzaghi találatával megverték a skótokat. A Celtic szerencséjére a Sahtar otthon szenvedett vereséget a Benfica-tól, így továbbjutás helyett a kiesés lett az osztályrészük, a portugálok folytathatják az UEFA Kupában. A Milanban egyébként nagyszerűen játszott az idei aranylabdás, világválogatott Kaka.

Bajnokok Ligája. Tizedik játéknap
A Liverpoolnak győznie kellett, hogy reményei maradjanak a továbbjutásra, ugyanis a BL-sorozat elején retteneteseket betlizett az angol sztárcsapat. A Portóval nagy harcot vívtak a liverpooliak, de aztán 1:1 félidő után „simán”, 4:1-re nyertek. Végre jól játszott a sok pénzért vásárolt Fernando Torres, 2 nagyszerű góllal vette ki a részét a sikerből. A másik két gólt Gerard és Crouch jegyezték, de tőlük már megszokott, hogy betalálnak. A Besiktas 2:1-re megverte a Marseille-t, így ebben a csoportban az utolsó fordulóban bármi megtörténhet. Akik nyernek, továbbjutnak, akik vesztenek, kiesnek. Az eddig vitézkedő Rosenborg négyet kapott otthon a Chelsea-től, de még mindig komoly esélyük van a másik hely megszerzésére. Az angolok lemosták a norvégokat Drogba rúgta az első két gólt, majd Alex és Joe Cole következett. Drogba világválogatott, nem is lehet más. A Valencia hamar emberhátrányba került a Shalke ellen, és nem tudott győzni. A végeredmény 0:0. A Shalke továbbjuthat, ha az utolsó fordulóban otthon nyer a Rosenborg ellen. A C csoport érdekesen alakult. A Werder 3:2-re verte a Real Madridot, úgy, hogy a Madrid rúgta az utolsó gólt, tehát végig a spanyolok szaladtak az eredmény után. A csoport másik meccsén az Olympiakosz idegenben verte 2:1-re a Lazio-t, így teljesen összekavarodott a táblázat. Bárki továbbjuthat, bárki kieshet. Igaz mondjuk, hogy az olaszoknak idegenben kéne két góllal vernie a Real-t. Persze vannak még csodák, ezt az Olympiakosz megmutatta. A D csoportban a Milan 1:1-re végzett a már kiesett Benfica otthonában, az olaszok gólját Pirlo rúgta, de pályán volt az idei aranylabdás, világválogatott Kaka is. A csoport másik meccsén a Celtic nagy csatában verte 2:1-re a Sahtar Donyecket, így ők állnak egy kicsit közelebb a csoport második helyének megszerzéséhez. Szavazzatok!

Bajnokok Ligája. Kilencedik játéknap
A Lyon a reményeiért küzdött otthonában a Barcelona ellen. Esélyeiket gyarapította, hogy a franciák otthonukban küzdhettek, azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a katalán sztárcsapat bármely földrész, bármely stadionjában jó lehet bármelyik csapat ellen. Eszerint is kezdődött a meccs, Iniesta betalált. Juninho – a francia csapat egyetlen világválogatott szintű játékosa – azonban egyenlített. Majd a második félidőben jött Messi aztán ismét Juninho és kialakult a végeredmény: 2:2. A franciáknak az utolsó fordulóban idegenben kell győzniük a skót Rangers ellen, de ez akár megoldható feladatnak is tekinthető. A Rangers ugyanis nagy csatában 3:2-re kikapott a Stuttgart ellen. A németeknek az összecsapás előtt még nem volt pontjuk, így számukra is fontos volt a találkozó. Óriási csata volt, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, aztán amikor Marica a 85. percben a kapuba perdített, már lehetett tudni, hogy a skótokra nagy küzdelem vár az utolsó fordulóban a jobb erőkből álló Lyon ellen. Az F csoportban a Dinamo Kijev is pont nélkül várta az utolsó előtti fordulót, de belőlük hiányzott az erő, és azt is be kell látnunk, hogy más a Rangers, és más az AS Róma ellen vitézkedni. Az olaszok simán 4:1 arányban győztek, Vucinic világválogatott formában futballozott, három góllal vette ki a részét a sima győzelemből. A negyedik gólt a Barcelonából igazolt Giuly jegyezte. A csoport másik meccsén a már továbbjutott Manchester United a tartalékjaival szórakozott a Sporting ellen, de még így is győzött az utolsó másodpercekben elért Ronaldo góljával. Ronaldo nélkül nem lehet világválogatott. A G csoportban a PSV Eindhoven a reményei életben tartásáért harcolt Moszkvában és ezt egy góllal sikerült elérnie a CSZKA ellenében, amely idén rosszul szerepelt a BL-ben, és szégyenletes teljesítménnyel kiesett. A másik meccsen az Inter simán 3:0-ra verte a Fenerbahcsét, a törökök azonban még mindig sima továbbjutók lehetnek, főleg, ha a papírforma szerint otthon megverik az oroszokat. Az Inter gólvágói szokás szerint betaláltak, Ibrahimovics világválogatott formában játszik. A H csoportban is eldőlt már minden. A Sevilla 3:1-re megverte az Arsenalt, de ezzel csak a két csapat helyét változtatta meg a csoportban, a továbbjutás kérdései az előző fordulóban eldőltek. Az Arsenal 21 meccses veretlenségi sorozata véget ért. A Steaua 1:1-re végre a Slavia Prahaval, mindkét csapat nagyot küzdött, és nem hozott szégyent szurkolói fejére. Szavazzatok!

Bajnokok Ligája. Nyolcadik nap
Barcelona-Rangers 2:0. Igazi papírforma eredményről beszélhetünk. A Barcelonában hemzsegnek a sztárok, így akkor is komoly esélyük van a győzelemre, ha a csapat rossz formában lötyög. Ronaldinho, Messi vagy Henry egyetlen villanása is elég lehet bármelyik csapat ellen. Ezúttal is üdültek a sztárok, de azért néha megvillantak, és ez elég volt a biztos három ponthoz. A Lyon elbúcsúztatta a BL-től a Stuttgartot. 4:2-re győztek, és nem adtak esélyt a szépen helytálló németeknek. A franciák láthatóan kilábaltak a hullámvölgyből, Ben Arfa zseniális és Juninho is a szokásos világválogatott szintű játékát hozta. A Manchester United ezúttal a Dinamo Kijevvel bánt el kíméletlenül. Christiano Ronaldo, Rooney, Carrick igazi világválogatottak. A csoport másik meccsén a Sporting és a Roma játszott egy éles ikszet. Ezzel a Roma jutott közelebb a továbbjutáshoz. Az Inter nehezen gyűrte le a CSZKA Moszkvát. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, az orosz gólokat Jo és Vagner Love szerezték. A Love mondjuk nem egy igazi orosz név, bár ha jobban meggondolom, brazilnak sem mondható, pedig a játékos brazil. Azért tegyük hozzá, hogy a négy olasz gólt sem olaszok szerezték. Ibrahimovics svéd, de csak a neve alapján, míg Cambiasso olaszos neve ellenére is argentin. És persze mindketten világválogatott szintű játékosok. A Fenerbahcse meglepetésre 2:0-ra elverte az Eindhoven-t. A két nagyszerű gól szerzője, Richards és Sentürk. A Steaua Bukarest két gólt kapott otthon a szomorú mélyütésből talpra álló Sevillától. Mindkét gólt a nagyszerű és világválogatott-szintű Renato szerezte. Persze a Sevillából érdemes további játékosokat is szemezni. Daniel Alves, Jesus Navas, Kanoute nagyszerű játékosok. A Slavia otthon ikszelt az Arsenallal. Ez nagy diadal lenne a cseheknek, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az angoloknak egy pont kellett a továbbjutáshoz, ezt meg is szerezték, és a kulcsembereiket nem utaztatták el Prágába. Így aztán a legjobb Arsenal játékosok nem kerülhetnek be a csapatotokba. Sajnáljuk!

Bajnokok Ligája. Hetedik nap
A Liverpool megpróbálja a lehetetlen. Az eddigi három fordulóból egy pontot szerzett, így most már nem hibázhatott. Nem is bízta a szerencsére a dolgot az angol sztárcsapat. 8 azaz nyolc góllal terhelte meg a Besiktas hálóját, pedig a törökök sem most léptek először pályára a BL-ben. Az idén igazolt izraeli Benaoyun mesterhármast lőtt, míg a hórihorgas Crouch és a meglepetésember – amúgy német védő – Babel 2-2 góllal szomorította a török szurkolókat. A Porto nagy harcban verte 2:1-re a Marseille-t, s ezzel tömörítette az A csoport élmezőnyét. A B csoportban a Rosenborg másodszor is leverte a Valenciát, s ezzel felborította a számításokat. A két gólt Iversen szerezte, aki a Rosenborg leghíresebb, s talán világválogatottnak titulálható játékosa. A csoport másik meccsén a Schalke 04 és a Chelsea unalmasan ikszelt. A Chelsea már szinte továbbjutott, de annyira defenzíven focizik, hogy senkit sem érdemes egyelőre a csapatotokba tenni. A C csoportban a Lazio 2:1-re verte, s ezzel kiejtette a Werder Brement. Rocchi két gólt rúgott, igazi világválogatott támadó. A másik meccsen Olympiakosz-Real Madrid 0:0. A két csapat izgalmas meccsen osztotta el a pontokat. A D csoportban lassan minden eldől. A Celtic 1:0-ra verte a Benficát, ez meglepetésnek tekinthető, és ad némi esélyt a véghajrára a skótoknak. A Milan idegenben verte porrá a brazilokkal felálló Sahtar Donyecket. A első és a harmadik gólt a lesipuskás Inzaghi szerezte, a köztes találatot a világválogatott középpályás Kaka vállalta magára. Szavazzatok!

Bajnokok Ligája. Hatodik nap
Az A csoportban egyre nehezebb helyzetbe kerül a tavalyi döntős Liverpool. Ezúttal a török Besiktastól kaptak ki 2:1-re, és a harmadik meccsük után egy ponttal szerénykednek a csoport utolsó helyén. A következő három mérkőzést hozniuk kell, ha tovább akarnak jutni az egyenes kieséses zónába. A csoport másik találkozóján a Marseille ikszelt a Portóval, és továbbra is veretlen a BL-ben. A portugálok a mérkőzés végén mentették meg az egyik pontot, Lucho Gonzalez, az egyik legjobb argentin középpályás tizenegyesből talált a kapuba. A Chelsea unalmas meccsen gyűrte le a Shalke 04-et, amely látványosan meggyengült a tavalyi szezon óta. A gólokat Malouda és Drogba jegyezték. Mindkét játékos világválogatott szintű, a Chelsea azonban még mindig válságban van, Avram Grant nem tűnik megoldásnak az angol sztárcsapat problémáira. Annál jobb passzban van a Rosenborg. A norvégoknak minden pont ajándék, és a mellékelt ábra szerint az északi örökös bajnok szeret ajándékot kapni. Ezúttal Rosenborg-Valencia 2:0. A spanyolok kiábrándító produkcióval rukkoltak elő. Annál jobban játszottak a hatodik napon a Werder játékosai, és biztosan verték az olasz Lazio-t. A brazil Diego igazi világklasszis, nem valószínű, hogy jövőre is a Werder zöld-fehér mezét fogja viselni. A Real Madrid ezúttal az Olympiakoszt gyűrte maga alá. A görögök remekül tartották magukat, de ebben az idényben a Madrid mindig egy-két góllal többet rúg, mint ahányat kap. A meccsbe még egy kihagyott tizenegyes is belefért. Raul, Robinho és Sneijder világválogatott szinten teljesítettek. A Milan összekapta magát a harmadik fordulóra. Négyet vágott a braziloktól hemzsegő Sahtar Donyecknek. Seedorf és Kaka kimagasló teljesítményt nyújtottak, Gilardino is kezdi azt nyújtani, amiért megvásárolták. Kétszer is pontosan bólintott a kapu előtt. A Benfica hozta a kötelezőt a Celtic ellen, így ebben a csoportban még teljesen nyitott a továbbjutás kérdése. Szurkoljatok, szavazzatok, most már kialakulhatnak az első idei csapatok.

Bajnokok Ligája. Ötödik nap
Lassan kitisztul a kép, megtudhatjuk, ki juthat tovább, ki kerül az UEFA Kupába, és ki koncentrálhat a továbbiakban a bajnokság és a hazai kupa megnyerésére. A Rangers és a Barcelona nagy csatát vívott Skóciában, de a közönségszórakoztató játék elmaradt. A skót csapat a rá jellemző lelkesedéssel vetette bele magát a küzdelembe, de a képességei csak arra bizonyultak elégnek, hogy a Barcelona játékát is megöljék, így három kósza kapura lövéssel fejeződött be ez az összecsapás. Ronaldinho kihagyta a helyzeteit, a többiek pedig ritkán kerültek kapu elé. A csoport másik meccsén a két eddig nyeretlen csapat harcolt a felzárkózásért, és ez a Lyonnak sikerült jobban. Sima 2:0-val távoztak Stuttgartból, így még nagy harc várható a másik továbbjutó helyért a Rangers-szel. Az F csoportban pedig a hűvös Ukrajnában kellett megoldania a feladatot. Rooney egyet, Christiano Ronaldo kettőt vágott, mindketten világválogatott formában fociztak. A csoport másik meccsén a Róma na Manchester United simán elintézte a Dinamo Kijevet, nagy harcban 2:1-re verte a Sportingot. A győzelem jó híre mellett az olasz főváros csapatának híveinek aggodalomra is van okuk, hiszen Totti megsérült az összecsapáson. A G csoportban a CSZKA Moszkva mindent megtett a jó szereplésért és meg is szerezte a vezetést az Inter ellen, az olaszok azonban fordítottak. Az Inter nyüzsög a sztároktól, ezúttal Ibrahimovic és Crespo riogatta az orosz védőket. A csoport másik meccsén az Eindhoven és a Fenerbahcse ikszelt egy rettentően unalmas „összecsapáson”. A H csoportban hullottak a gólok. A Sevilla végre magára talált Antonio Puerta halála után, és 2:1-re hozta a kötelezőt a Steaua ellen. A két gólt a világválogatott szintű Kanoute és Luis Fabiano szerezték. A másik derbyn szárnyalt az Arsenal. Nem lehet a csapattal bírni, mióta eligazolt legdrágább játékosuk – Henry. Lehet, hogy a Barcelonának el kéne adnia Ronaldinho-t? Az angolok – 1 angollal a keretben – hét gólt helyeztek el a Slavia Praha hálójában, és mint tudjuk, 7 még gombócból is sok. Hleb, Fabregas és Walcott 2-2-2 góllal, Bendtner egy találattal vette ki a részét az alázásból.
Folytatás holnap, szavazzatok!

Bajnokok Ligája. Negyedik nap
A Porto a hosszabbításban szerencsés győzelmet aratott a Fenerbahcse ellen. A góllövő Quaresma Barcelona játékos is volt már, igazi szupersztár. A Liverpool meglepetésre otthon kapott ki a tartalékos Marseille-től 1:0-ra. Az élvonalbeli angol klub hemzseg a jó képességű csatároktól, mégsem rezdült meg a franciák hálója. A Valencia otthon kapott ki a Chelsea-től. Az angolok a megszokott unalmas játékukat hozták, viszont ott van nekik egy világválogatott csatáruk, Didier Drogba, aki egyszer meglógott, és máris eldőlt a meccs.
A Rosenborg az előző fordulóban megtréfálta a Chelsea-t, ezúttal azonban sima 2 golyóbissal hagyták el a hazai gyepet. A Shalke 04 iskolajátékkal lepte meg a norvégokat, gólvágójuk, Kevin Kurányi döntötte el végleg a mérkőzést.
Az Olympiakosz is idegenben győzött. Ők a Werder Bremen ellen nyertek 3:1-re és ezt az eredményt meglepetésnek tekinthetjük. A Lazio ikszelt a Real Madriddal, a Lazio góljait Pandev, a Madridét van Nistelrooy szerezte. A mi világválogatottunkba is beférnének. Akárcsak Guti, Sneijder vagy Raul. A Sahtar Donyeck is meglepetést okozott. Ők idegenben verték 1:0-ra a Benficát. Az „orosz” gólt Fernandinho passzából Jedson szerezte. Újra szép, orosz nevek Brazíliából. A kevés hazai győzelem egyikét a Celtic szállította, aki a címvédő Milan ellen győzedelmeskedett 2:1 arányban. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Milan gólját Kaka egy ajándék tizenegyesből érte el. Szavazzatok, várjuk a csapatokat!

Bajnokok Ligája. Harmadik nap
A Barcelona olyan passzban van, hogy ha egy kicsit figyel, akkor szinte lehetetlen megverni. A Stuttgartnak sem sikerült pontot szereznie a katalánok ellen. Hiába volt a szép játék a mezőnyben, két elegáns akció, és máris 2:0 a Barcának. Messi egyszerűen zseniális, igazi világválogatott, de a Barcelona keretéből bárki csemegézhet a csapatába. Ronaldinho, Henry, a gólszerző Carles Puyol, Deco vagy Iniesta bármikor beleférhet egy supergroupba. 
A Lyon idén nem villog. Mindenki őszinte döbbenetére sima három góllal kiégtek otthon a korántsem világverő Glasgow Rangerstől. A Manchester United ezúttal nem héttel, csak egy góllal küldte haza az AS Rómát. Rooney most is betalált, és Christiano Ronaldo is világválogatott formában futballozik. A Sporting Lisszabon idegenben verte 2:1-re a Dinamo Kijevet, de ez nem tekinthető meglepetésnek, az ukránok meglehetősen hangulatfocit játszanak. Bárkit megverhetnek, bárkitől kikaphatnak. Az Internazionale 2:0-ra verte az Eindhovent, mindkét gólt a világválogatott Ibrahimovics jegyezte, aki – láss csodát! – svéd állampolgár. A CSZKA Moszkva otthon ikszelt a Fenerbahcséval, míg az Arsenal újra nyert, ezúttal idegenben a Steaua ellen. A gólt a fiatal titán van Persie szerezte, felhívom a figyelmeteket rá, beférhet a világválogatottba. Egyébként a szakma döbbenten fogadta az Arsenal idei szárnyalását, hiszen most nyáron adták el legdrágább játékosukat, Thierry Henryt. A játékosok azonban azt mondták, Henry akkora játékos, hogy már kerékkötőjévé vált a csapatjátéknak. A Sevilla a szomorú haláleset után először nyert, 4:2-re a Slavia Praha ellen. Kanouté beférhet a legjobb csapatokba.

Bajnokok Ligája. Második nap
A Barcelona diadalától hangos a katalán főváros. A Nou Camp stadionban egy sima hármast rámoltak be az eddigi évek meglepetéscsapatának az Olympique Lyonnak. Az első gólt még csak majdnem, a másodikat már 100 százalékosan Messi – tökéletes mintája a világválogatottnak – jegyezte, míg a kegyelemdöfést a góllövő cipőjét megtaláló Henry rámolta a franciák kapujába. Ha a Barcelona állandósítani tudja ezt a formáját, retteghetnek az ellenfelek. Felhívjuk a figyelmetek G. Milito, Xavi, és Ronaldinho játékára is.
A Rangers 2:1-re verte a Stuttgartot, de új véljük, egyik csapatnak sincs esélye a legjobb 8 közé kerülésre. Annál nagyobb reményekkel indult az idei sorozatban az AS Roma. Az olasz főváros csapata egy sima 2:0-val küldte haza a Dinamo Kijevet. Totti nálunk egyértelműen világválogatott.
A Manchester United idegenben verte 1:0-ra a Sporting Lisszabont. A gólt a zseniális Christiano Ronaldo szerezte. Persze a többi játékos is esélyes lehet nálatok a világválogatottságra. A kapus van der Saar, vagy Ferdinand, Vidic, Scholes, Giggs és persze a vadonatúj tetoválással rendelkező Rooney is bekerülhet a kezdő tizenegyetekbe. A második nap meglepetését a Fenerbahcse szolgáltatta, amely 1:0-val küldte haza az olasz bajnok Inter együttesét. Az Eindhoven viszont hozta a kötelezőt. 2:1 arányban felülmúlta a CSZKA Moszkvát. Az oroszokon még a romantikus nevű brazil, Vagner Love sem tudott segíteni. És végül ne felejtsük el magasztalni az Arsenal fiatal együttesét, amely 3:0-ra legázolta a jó erőkből álló Sevillát. Henry hiánya egy percig sem látszik a londoni csapaton. Hleb, Fabregas, Rosicky, van Persie, Adebayor valamennyien világválogatott formában futballoznak.
Túl vagyunk az első fordulón. Megszülethetnek az első csapataitok!

Bajnokok Ligája. Első nap
Az FC Porto már nyert BL-t – mindenki őszinte meglepetésére – de tudható volt, hogy ilyen volumenű siker a következő néhány évben nem fordulhat majd elő. A játékosokat megvásárolták a milliárdos klubok, az edző – José Mourinho – a Chelsea-hez igazolt.
A Porto természetesen most is jó erőkből áll, de ez a csapat csak egy döntetlenre volt képes az egyre erősebb Liverpool ellenében. A portugál gólt a nagyszerű argentin Lucho Gonzalez szerezte, míg az angolok találatát a világválogatott szintű holland Dirk Kuyt vállalta magára. De felhívjuk figyelmetek a Liverpool többi sztárjátékosára is, főleg Mascherano, Gerard és Fernando Torres világválogatottságán kell elgondolkodnotok.
Az Olympique Marseille egy 2:0-s sima győzelemmel intézte el a török Besiktast, a gólokról Rodrugiez és Gibril Cissé gondoskodtak. A Schalke 04 nagyot harcolt a Valenciával de egy góllal alulmaradtak a párviadalban. A gólt a világválogatott szintű David Villa lőtte, de Morientesről se feledkezzetek el a válogatás közben. A Chelsea ikszelt otthon a Rosenborggal, és ez a megalázó eredmény José Mourinho állásában került. A híres portugál edző sírját a finn Koppinen ásta meg, és ezen már nem tudott Sevcsenko egyenlítő találata sem változtatni.
A Real Madrid viszont remek. Végre megjött a látványos játék, a nézőszórakoztatás is a Bernabeu stadionba. A gólokról Raúl és van Nistelrooy gondoskodtak, de felhívjuk a figyelmetek a remek irányítóra, a holland Sneijderre és a szintén hibátlan Gutira is. A Werderből meg kell említenünk a brazil Diegot, aki kiviláglott a német csapatból, játékintelligenciájával. Az Olimpiakosz leikszelt a Lazio-val (1:1), míg a Milan 2:1-re megverte a Benficát. Kaka újra vezéregyéniségnek bizonyult, de Gattuso, Seedorf, Pirlo és Inzaghi nevét is meg kell említenünk. Végül a Sahtar Donyeck simán 2 góllal verte a Celticet, de ezen csak az lepődik meg, aki nem látta a gólösszefoglalót. Az első gólt a brazil Brandao, a másodikat az olasz Luccarelli lőtte. Hát egyik sem volt bányász a Donyecki medencében, az biztos!
Szavazzatok!

Köszöntő
Itt az ősz, megkezdődött az iskolaév, és újra elindult a Bajnokok Ligája küzdelemsorozata. Reméljük, hogy játékos kedvetek nem apadt el a nyári lubickolás folyamán, és idén is megszületnek a ti világválogatottjaitok.
A feladat tavaly óta mit sem változott. Figyeljétek a Bajnokok Ligája közvetítéseket, összefoglalókat, és válogassátok össze saját csapatotokat! |