köszöntő
csapatok
történelem
első hét

harmadik hét
negyedik hét
ötödik hét

     
 

Labdarúgó Világbajnokság 2006.
Összefoglaló

Kedves játszótársaink!

Ismételten bebizonyosodott, hogy számotokra nem különösebben fontos, mi történik az éppen esedékes világversenyeken. A brazilokat hat játékossal is neveztétek a világválogatottba. Név szerint: a kapuban Dida, a védők között Cafú és Roberto Carlos. A középpályások között Kaká, a csatárok között pedig Ronaldinho és Ronaldo szerepel. Ezek a játékosok valamennyien zseniálisak, de ezen a vb-n nem brillíroztak.

Talán Kaká az egyetlen, aki egyenletesen, jól focizott a brazilok mérkőzésein. A franciák két játékost delegáltak: Zidane-t és Thierry Henry-t. Mindketten megérdemlik a nevezést, bár Zidane teljesítményéből sokat levesz a brutális mellbe fejelés. Az angolok közül szintén két játékos kapott bizalmat: a megbízható John Terry és a változó színvonalon teljesítő David Beckham. A portugáloktól még becsúszott a tizenegybe a fiatalosan szenvedélyes Christiano Ronaldo, és ezzel vége. Se a harmadik helyen végzett, házigazda németek, sem a világbajnok olaszok nem kerülhettek be a világválogatottba.

A sok szavazatot köszönjük. Mindannyian tudjuk, hogy rengeteg világválogatott szintű játékos focizik szerte a világban. Ti kiválasztottátok a saját tizenegyeteket. Gratulálunk a választásotokhoz, bizonyosodott, hogy elfogultan és ellentmondást nem tűrően szeretitek a futballt, a ti játékosaitokat, a kedvenceiteket. Maradjon ez mindig így, az ember nem cserél bálványokat csak azért, mert most nem nekik ment a legjobban.

Jó meccseket kívánunk nektek a tévé előtt és a stadionokban az elkövetkező bajnoki szezonra, és drukkolunk sikeres szereplésetekhez iskolai csapataitokban!

 

július 9., vasárnap - Huszonötödik nap - A Döntő

Marco Materazzi

Olaszország - Franciaország 1:1. Tizenegyesekkel 5:3. A döntő. Izgalmas és tragikus meccset hozott a világbajnokság utolsó mérkőzése. A két csapat egymásnak esett, a franciák hamar vezetéshez jutottak egy tizenegyesből, amit nem feltétlenül kellett volna megadni, de a helyzet nem volt teljesen egyértelmű. Zidane nagyon szépen, és szerencsésen belőtte a büntetőt. Aztán jöttek az olaszok. Rohamoztak keményen, és megérdemelten egyenlítettek Materazzi révén. Az olasz gól sem volt makulátlan, hiszen a védő támaszkodott fejelés közben, de a mai fociban ez benne van.

Csakúgy, mint az, hogy a játékosok azonnal a földdel válnak egyenlővé, amint ellenfelük hozzájuk ér a tizenhatoson belül. A franciák újra jöttek, és adódtak lehetőségeik, ezekkel azonban nem bírtak élni. Jött a hosszabbítás és a tragédia. Materazzi sikeresen provokálta a franciák csapatkapitányát, Zidane-t, aki első dühében lefejelte az olasz játékost, ezért el kellett hagynia a játékteret. Ezzel súlyos döntés elé állította a valogatott.hu-n játszókat, hiszen nehéz világválogatottnak jelölni egy fegyelmezetlen, durván viselkedő futballistát. Döntést a tizenegyesek hoztak. Trezeguet kapufára rúgta a saját büntetőjét, így az olaszok nyertek. 5 centin múlt a világbajnoki cím! Mindkét csapat mindent bedobott. Szavazzatok rájuk!

oldal tetejére

július 8., szombat - Huszonnegyedik nap

Bastian Schweinsteiger

Bronzmeccs. Németország - Portugália 3:1. Sokan drukkoltak a portugáloknak, hiszen ők játsszák a színes, érdekes focit. Legalábbis eddig így gondoltuk. Ez a német válogatott azonban sokkal izgalmasabb, mint a régebbi, sokkal hatékonyabb csapatok. Játékos, pörgős focit mutattak a szombat esti mérkőzésen is. Oliver Kahn megmutatta, hogy tulajdonképpen mégiscsak ő az első számú kapus. Bemutatott néhány elképesztő bravúrt, fel is vetődött a szurkolókban, hogy mi lett volna, ha a hét elején ő állt volna a kapuban, amikor a 118. percben Grosso a bal sarok felé csavarta a labdát. A védelem pontosan zárt, középen Frings újra remekül szűrt, Schweinsteiger pedig a legjobb meccsét játszotta, fontos gólokkal.

Elöl Klose és Podolski folyamatos veszélyt jelentettek. A portugálok először erőteljesen nyomtak, de hamar elkészültek az erejükkel, és fejben is elfáradtak. Christiano Ronaldo ezúttal veszélytelennek tűnt, szemlátomást belefáradt a füttykoncertbe, ami a játékát ezen a vb-n végigkíséri. Talán előbb kellett volna cserélni, Figo bármikor képes váratlan húzásokra, és Nuno Gomez is veszélyesnek bizonyult, sőt gólt is lőtt. Ebből a két csapatból bárki gond nélkül világválogatottá válhat.

oldal tetejére

július 5., szerda - Huszonharmadik nap

Franciaország - Portugália 1:0. Nekünk csalódást okozott a mérkőzés. Az első félidőben még zajlott némi játék a pályán, de a másodikban alig-alig. A francia védelem egészen elképesztően zár, úgyhogy mögöttük Barthez kapus ügyetlenkedhet kedvére. A kifutásai szinte mind sikerültek, de ha valaki kapura lőtte a labdát, akkor a legendás golyófejű portás gyorsan magára kapta a páncélmellényét, szívbajt hozva a francia drukkerekre. A francia védelem és középpálya egyértelműen világválogatott-szintű játékosokból áll.

Barthez

Makelele és Vieira hibátlanul szűrnek, és aki mégis átjut, az szembe kerül Thuram-mal, ABidal-lal és a többiekkel. Zidane búcsúmeccse egy világbajnoki döntő lesz, ennél többet labdarúgó nem kaphat az élettől, bár a legendás játékos egyértelműen megérdemli a jutalomjátékot. A portugálok szárnyaszegetten harcoltak, s bár volt esélyük a gólszerzésre, elkerülte őket a szerencse, és a bíró sem szánta meg őket egy tizenegyessel, amit egyébként a franciáknak gondolkodás nélkül megadott. Egyébként a büntető befújható volt, de ha sípmester továbbot int, nem erről cikkezne a nemzetközi sajtó. Ronaldo villámgyors, remekül cselez, világválogatottba való anyag. Szavazzatok, jönnek a helyosztók!

oldal tetejére

július 4., kedd - Huszonkettedik nap

Olaszország - Németország 2:0. Először mutatták meg az olaszok, hogy igazából mit tudnak. Harcosan fociztak, nem "hengergőztek" fájdalmas arccal a földön, nem bekkeltek. Kiálltak nyílt sisakkal, és megpróbáltak begyötörni egy gólt. Kettő lett belőle. Az első a 118. percben, a második a hosszabbítás utolsó percében. Egyébként mind a kettő gyönyörű volt. Grossó már másodszor segítette tovább az olaszokat. Ausztrália ellen jó nagyot esett az utolsó percben, és kis jóakarattal meg lehetett adni a tizenegyest. A bíró meg is adta, bár szerintünk nem elegáns ilyet tenni kétes helyzetben egy vb-n, az utolsó percben.

Fabio Grosso

Most azonban nincs vita. Pirlo legurított neki egy labdát, és ő becsavarta a sarokba. Gyönyörű mozdulat volt. Aztán Del Piero is varázsolt egyet a felsőbe, majd a bíró háromszor a sípjába fújt, és megtelt könnyekkel a gyep és a lelátó. A németek nagyszerűen helytálltak, senki nem várta tőlük ezen a vb-n, hogy a döntőbe jutásért harcolnak. Megvoltak a lehetőségeik, de ezúttal nem volt szerencséjük, és a bíró is nagyon figyelt arra, hogy ne ő döntse el a találkozót, egy Klose elleni szabálytalanságot ki is hozott a büntetőterületen belülről. A két csapatból bárki lehet világválogatott, a két kapus fogta a fogható labdákat, a védelmek biztosan muzsikáltak, a középpályásoknak két tüdejük volt, a csatárok pedig utolsó leheletükig rohamozták a kaput. Nagyon jó meccs volt, szavazzatok!

oldal tetejére

július 1., szombat - Huszonegyedik nap

Portugália - Anglia 0:0 Tizenegyesek 3:1. A világbajnokság egyik legunalmasabb meccse volt. Nehéz kiemelni bárkit. Talán a portugál kapus, Ricardo megemlíthető. Úgy látszott, hogy nem lehet elrúgni mellette a labdát. Az angolok megérdemelték a sorsukat, ezúttal se tudták átlépni saját árnyékukat. Négy éve Beckham volt fegyelmezetlen, idén Rooney mutatta be, hogyan hozzuk saját csapatunkat nehéz helyzetbe felesleges és értelmetlen rugdosódással.

Zidane

Franciaország - Brazília 1:0. Na ez egy jó meccs volt. A franciák voltak a brazilok, a brazilokra ezért nem lehetett ráismerni. Enerváltan játszottak, szinte egyáltalán nem veszélyeztették a francia kaput. Ronaldo csak arra figyelt, hogyan lehetne alaposan elesni, Ronaldinho észrevehetetlen volt, Kaká fáradtnak tűnt, Emerson nagyon hiányzott, most igazolódott be, hogy mennyire fontos ember volt ő ebben a brazil csapatban. A franciák villogtak. Vieira és Makelele átjátszhatatlannak tűnt, nálunk mindketten kihagyhatatlanok a világválogatottból. Henry végre félelmet keltett a védőkben, de Ribery is hozta magát. Zinadine Zidane pedig varázslatos volt. Nálunk ő a világválogatott irányító középpályása. Persze várjuk ki a végét. Most jönnek az elődöntők.

oldal tetejére

június 30., péntek - Huszadik nap

Németország - Argentína 1:1 Tizenegyesek 4:2. Fogynak a csapatok, gyarapodnak a világválogatottak. Az argentínok ezt egy kicsit eltaktikázták. Megszerezték a vezetést, aztán elkezdtek védekezni, pedig ők nem szoktak ilyesmit tenni. Egymás után vette le Pekerman szövetségi kapitány a kreatív játékosokat a pályáról, lejött Riquelme, nem jött be Messi, a németeken pedig látszott, hogy fognak lőni egy gólt. Megérdemelten jutottak tovább. Azért nálunk Riquelme, Ayala, Tevez, Messi, Maxi Rodriguez kerettagnak számít. A németek magabiztosak.

Ballack

Ballack továbbra is összetartja a csapatot, Frings telefutja a pályát, és összeszedi a labdákat, a középső védők, Metzelder és Mertesacker átjátszhatatlanok, elöl Podolski és Klose életveszélyesek, sőt Klose szinte biztosan gólkirály lesz a végére.

Olaszország - Ukrajna 3:0. Ukrajna eddig is szépen teljesített, de szerintünk nincs közöttük világválogatott. Az olaszokról pedig nehéz bármit is írni. Eddig nem volt igazi ki-ki meccsük. A sorsolásuk könnyű, és így se vállalkoztak igazán bátor játékra. A szokásos kontrázós harcmodorral álltak ki valamennyi ellenfelük ellen. Zambrotta ezen a meccsen is nagyon jó volt, nálunk világválogatott. Cannavaro a megszokott módon lehúzza a rolót, de ezt már tőle megszokhattuk, komoly esélyes a hátsó alakzatban. Totti végre villant néhányat, de igazából most is Pirlo tartotta össze a csapatot. Elöl Toni végre megmutatta, hogy veszélyes csatár, de még sokat kell tennie azért, hogy jelölt lehessen a középcsatár kapós posztján.

oldal tetejére

június 27., kedd - Tizenkilencedik nap

Brazília – Ghána 3:0. Két nagyon jó csapat csapott össze, csak az egyik még sokkal jobb, mint a másik. Brazília csak óriási szerencsével megfogható. Az kell, hogy nekik pechsorozatuk legyen, az ellenfélnek pedig hatalmas mázlija. Akkor kieshetnek. A csapatból nagyjából mindenki világválogatott. Didának szinte lehetetlen gólt rúgni. Lúcio és Juan mellett nincs pardon, általában tisztán és pontosan szerelnek. Cafu és Roberto Carlos száguldozik a széleken, Gilberto, Emerson és Ze Roberto összeszedik a labdákat, Kaká és Ronaldinho szétszórják.

Ze Roberto

Ronaldo, ha már kiugrott, általában berúgja, Adriano nem mindig. Mindkét csatár úgy néz ki, mint egy díjbirkózó, ha egyszer lendületet kapnak, megállíthatatlanok. A ghánaiak is nagyon jók voltak, csak pechesek, bárkit leigazolnánk közülük az NBI éllovasaiba, kár, hogy nem ide akarnak jönni. Inkább a nagyon snassz angol, német, spanyol, olasz pontvadászatot választják. Este Franciaország – Spanyolország 3:1. Két nagyszerű csapat, rossz volt az egyiket elveszíteni. A franciákból most kijött minden tudásuk. A védelem nagyon erős, Thuram és Gallas higgadtan, pontosan szerelnek, Vieira és Makelele átjátszhatatlanná teszi a középpályát. Zidane még mindig zseniális, elől pedig Henry és az új felfedezett Ribery varázsol. A spanyoloknak most nem jött össze semmi, de nálunk közöttük is sok a világválogatott, pl. Puyol, Joaquín, Fernando Torres. Már csak nyolcan vannak, tessék válogatni!

oldal tetejére

június 26., hétfő - Tizennyolcadik nap

Olaszország – Ausztrália 1:0. Hát ismét egy pocsék bíró. Luis Medina Cantalejo csak azzal foglalkozott, hogy minél szebb mozdulattal emelje fel a sárga lapot, és hogy mindenki lássa, mennyire nagyszerű ember ő valójában. Cserébe kiállította teljesen érdemtelenül Materazzit, majd adott egy tizenegyest az utolsó percben, amit az utolsó percben nem lehetett volna megadni. Rettenetesen rosszak a bírók ezen a világbajnokságon. Az ausztrálok közül nagyon hiányzott Kewel, az olaszok sokkal jobb csapatot alkottak, de szokásuk szerint nem szimpatikus a taktikájuk. Beállnak, védekeznek, és ellentámadásokból szerzik a gólokat, még a gyengébb ellenfelek ellen is.

Francesco Totti

Ez a taktika unalmas, és nehezen viselhető.
Totti nagyon jó volt, amikor beáll, nálunk világválogatott. Az utolsó másodpercben adott tizenegyest a felső sarokba rúgta, ami nagy játéktudásról árulkodik. Zambrotta remek és sokoldalú játékos, a csatárok is nagyszerűen kerülnek helyzetbe. Luca Toni életveszélyes, csak elhagyta a góllövő cipőjét, Iaquinta is beszáguldozta a széleket. Este Ukrajna – Svájc 0:0 (tizenegyesekkel 3:0). Borzalmas unalom. A svájciak még tizenegyesből sem tudtak betalálni. Ha Ukrajna nem kezd el focizni, az olasz meccs után ők is mehetnek haza.

oldal tetejére

június 25., vasárnap - Tizenhetedik nap

Anglia – Ecuador 1:0. Furcsa meccs volt. Anglia még mindig nem meggyőző, Ecuador viszont többet játszik, mint amit vártunk tőle. Ezért kicsit rosszul esik nekünk a kiesése. Anglia tele van jobbnál jobb játékosokkal, csak nagyon nyikorog a gépezet. A megértés hiánya… Beckham hatalmas szabadrúgásgólt lőtt, de ezt tőle már megszokhattuk. Az angol csapatból ketten is sárgát kaptak időhúzásért, Robinson és Gallagher, ezt viszont nem szoktuk még meg. Az angolok nyílt sisakkal szoktak játszani. Lampard formán kívül van, Rooney-n is játszik a meccshiány. Most van néhány nap, az angol csapatnak nagyon össze kell szednie magát, ha nyerni akar a portugálok ellen. Portugália – Hollandia 1:0. Szörnyű meccs volt, csontzenével, kiállításokkal, sérülésekkel, egy rettenetesen rossz bíróval. Ivanov nem tudott mit kezdeni a játékosokkal, mindenért sárgát osztogatott, de az igazi nagy rúgásokat viszont nem büntette meg. Maniche gólja zseniális volt, Ronaldót le kellett hozni, mert szétrúgták a combját, aztán már csak azt vártuk, mikor lesz tömegverekedés. Senki nem vágyik ilyen izgalmakra. Ivanov bírót soha többé nem akarjuk látni ezen a vb-n.

oldal tetejére


június 24., szombat - Tizenhatodik nap

Elindult az egyenes kieséses szakasz. Németország – Svédország 2:0. Egy pillanatig sem volt kérdéses. Podolski az első negyedórában kettőt vágott, utána már csak meg kellett tartani az eredményt. A németek kimondottan jól fociznak, semmi unalom és erőfoci, ami rájuk annyira jellemző volt az elmúlt évtizedekben. Podolski és Klose életveszélyes, Schweinsteiger, Ballack és Frings okosan mozgatják a csapatot, hátul egyre biztosabb a védelem, Lahm jól segíti a támadásokat, és akkor sem ijed meg, ha a kapu elé kerül, erről Costa Rica kapusa tudna mesélni.

Maxi Rodriguez

Este Argentína – Mexikó 2:1. Szerintünk a vb egyik legjobb meccsét láttuk.  Két nagyon jó, kimondottan játékos csapat küzdött meg egymással, aztán győzött a jobb. Egy kicsivel jobb. Maxi Rodriguez gólja hatalmas volt, de már előtte is lőtt egyet Messi, amelyet meg kellett volna adni. Tessék válogatni a két csapat játékosai közül. És ezúttal a bírót is meg kell dicsérnünk. Bár követett el hibákat, de nem dimenzionálta túl a szerepét, nem osztogatott semmiért sárga lapokat, nem tördelte szét a meccset. Végre egy fekete ruhás, aki tudja, hogy mi a dolga.

oldal tetejére

június 23., péntek - Tizenötödik nap

Ukrajna – Tunézia 1:0. Borzalmas rossz meccs volt, nem tudunk róla írni nektek semmit, hacsak azt nem, hogy a bíró megevett egy közepes műesést Sevcsenkótól. Mi róla azt gondoltuk, hogy világválogatott lehet, de ezzel a teljesítménnyel biztosan nem. Rengeteget kell a formáján dolgoznia. Spanyolország – Szaud Arábia 1:0. Ez is unalmas volt, bár annyi mentségük lehet a csapatoknak, hogy Szaud Arábia már kiesett, Spanyolország pedig a B keretével játszott. Aztán amikor bejöttek a legjobbak kicsit megmozgatni a tagjaikat, akkor már volt mit nézni. Torres nálunk abszolút világválogatott, de Joaquin is nagyon akart, és persze tudott is. Svájc – Dél-Korea 2:0. Erről a meccsről sem lehet ódákat zengeni. A svájciak nagyon egységesek, össze vannak rakva, két év múlva az EB-n nagyon oda kell rájuk figyelni. Viszont nincsenek a csapatban sztárok, és rettentő unalmasan fociznak. Azért begyötörtek Dél-Koreának egy gólt, utána hosszan védekeztek, és lőttek még egyet, ezzel megadva a kegyelemdöfést, a négy éve agyonsegített akkori hazai csapatnak.

Patrick Viera

Dél-Korea nem fejlődött és nem romlott a négy év alatt. Akkor is ki kellett volna esniük.
Franciaország – Togo 2:0. A franciák végre úgy fociztak, ahogy végig kellett volna. Pedig Togo nem feltartott kézzel érkezett a pályára, ráadásul az ő országuk francia gyarmat volt, úgyhogy még némi elszámolnivalójuk is lett volna a hozzájuk nagyon hasonló kinézetű franciákkal. De most nem volt pardon. Nálunk Henry világválogatott szintű játékos, és Viera is zseniális volt, sőt, ő vitte be a hátán a francia a csapatot a 16 közé. Most jönnek a spanyolok. Nagy haddelhadd lesz!

oldal tetejére

június 22., csütörtök - Tizennegyedik nap

Újabb két csoport feleződött el a vb-n. Az olaszok biztonsági játékkal nyertek, a csehek elbúcsúztak a világbajnoki küzdelmektől. Nesta korán megsérült, bejött Materazzi, fejelt egy gólt, és a védelmet annyira összezárta, hogy a cseheknek még helyzetecskéi is alig voltak. Aztán megint cserélt Lippi szövetségi kapitány, megérkezett Inzaghi, beköszönt a cseheknek, akik utána mehettek zuhanyozni. Ha Materazzi ilyen formában folytatja, akkor világválogatott lehet, Inzaghi meg mindig az, ha éppen nem sérült, de az utóbbi két évben szinte folyamatosan az volt. A másik meccsen Ghána megverte 2:1-re az amerikaiakat, bár a második gólt kicsit véleményes, az amerikai kapitány szerint: ha ez tizenegyes volt, akkor nagyjából minden tizenegyes, ami a büntetőterületen belül történik. Ghána vérvesztesége, hogy Essien beszedte a második sárga lapját, így nem játszhat Brazília ellen. Stephen Appiah zseniális volt, komoly esélye van a csapatunkba kerülésre. Az esti két meccs közül az igazi drámát a horvát-ausztrál összecsapáson láthattuk: Horvátország – Ausztrália 2:2. A horvátok kétszer is megszerezték a vezetést, méghozzá meglehetősen könnyedén, de aztán beálltak védekezni, ahelyett, hogy szórtak volna még egyet, vagy kettőt. Az ausztrálok lelkesen játszottak, és jogosan egyenlítettek.

Kewell világválogatott-szintű játékos, de a többiek is beleférnének bármelyik európai klubcsapatba. A kapusuk viszont rettenetes formában volt, mindenkiben meghűlt a vér, ha felé tartott a labda, szerintünk mindkét gólban benne volt. A szabadrúgáshoz bravúr kellett volna, de a második gólnál szörnyen nagyot rontott. A mérkőzés krónikájához az is hozzátartozik, hogy Simunicsnak három sárga lapot kellett kapnia ahhoz, hogy végre kiállítsák. A másik találkozón papírforma eredmény született, a brazilok berámoltak négyet, csak addig volt furcsa a meccs, amíg a japánok vezettek, merthogy ők lőtték az elsőt. Ronaldo végre híréhez hasonlóan játszott, ha így folytatja, bejátszhatja magát a csapatunkba.

Harry Kewell

oldal tetejére


június 21., szerda - Tizenharmadik nap

Lassan eldőlnek a csoportküzdelmek. Portugália – Mexikó 2:1. A portugálok lőttek két gólt, az egyik elég nagy dugó volt, Maniche rúgta futtából a felső sarokba, de ettől még nem világválogatott szintű játékos. Az igazi esélyes Ronaldo ezúttal a kispadot koptatta. A mexikóiak jól hajtottak, mindent megtettek, de kimondottan nevetséges tizenegyest hoztak össze, és a saját büntetőjüket Bravo az égbe lőtte, ezzel riogatva a náthás madarakat. Szerintünk a tizenhat között az argentinok fogják a vesztüket okozni.

Maniche

A másik meccsen bebizonyosodott, hogy Angola nem jobb, mint Irán, sőt… Angola – Irán 1:1. Két kellemes csapat nem bírt egymással, jó utat kívánunk nekik hazafelé. Az úgynevezett „halálcsoport” is befejezte a küzdelmet. Argentina és Hollandia szalonremit hozott össze. Argentina – Hollandia 0:0. Ezzel a játékkal mindkét csapat hamar búcsúzna a világbajnoki küzdelmektől, de úgy gondoljuk, hogy most csak rápihentek az egyenes kieséses csatákra. A másik meccsen Elefántcsontpart – Szerbia és Montenegro 3:2. A szerbek imádnak kézilabdát játszani, ezt a hírüket ezúttal is igazolták. Két tizenegyes is összehoztak egyértelmű kezeléseikkel, az elefántok megérdemelten nyertek. Hiányozni fognak a világbajnokság mezőnyéből!

oldal tetejére

június 20., kedd - Tizenkettedik nap

Elindult az utolsó csoportkör. Jöttek a németek és letaglózták a tartalékos ecuadoriakat. Németország – Ecuador 3:0. A taktika egyértelműen látható: az ecuadoriak nem akartak mindent egy lapra feltéve rohamozni az otthon játszó németek ellen. A szimpátia is ellenük fordulhatott volna, ha esetleg nyernek, de inkább arról van szó, hogy kevés esélyt láttak a fanatikus németek ellen, és inkább rápihentek az angolok elleni ütközetre. A világválogatott középcsatára nálunk Miroslav Klose. Már négy gólt lőtt, tarthatatlan és hatékony. Lahm a mi balhátvédünk, és Ballack is jó esélyekkel indul az irányító pozíciójáért.

Miroslav Klose

A csoport másik meccsén Lengyelország – Costa Rica 2:1. Örülünk, hogy régi barátaink nyertek egy meccset, de ez kevés volt ezen a világbajnokságon a továbbjutáshoz. Nézzük a másik csoportot. Anglia – Svédország 2:2. Owen súlyosan megsérült, alig maradt az angoloknak használható csatára. Az angolok jól játszottak, Joe Cole hatalmas gólt lőtt, Beckham szokásához híven remek labdákkal tömte a társakat, Crouch lefejelgette a labdákat, Lampard pedig irányított és lőtt, a megszokott megbízhatósággal játszott. Csereként lépett a pályára Steven Gerrard és megmentette csapatát egy góltól, majd lőtt is egyet, eléggé impozáns a mérlege. A védelem viszont elképesztően betlizett. Minden beadásból helyzetet hoztak össze a svéd csatárok, és ebben sem John Terry, sem Ferdinand nem tudta meggátolni őket. Ferdinandot le is cserélték, de a helyére beállt Campbell is borzalmasan játszott. A svédek közül érdemes kiemelnünk Ljunberget, Allback-et és Larsson-t, akiknek minden megmozdulása veszélyes volt, de a csereként beállt Wilhelmsson is megbolondította néhány ízben az angolokat. A teljesítményük: három kapufa és néhány kétségbeesett angol mentés a gólvonalon. Paraguay – Trinidad és Tobago 2:0. Trinidad kiesett, egy újabb álom ért véget a világbajnokságon.

oldal tetejére

június 19., hétfő - Tizenegyedik nap

Tranquillo Barnetta

Svájc már most nagyszerű. Svájc – Togo 2:0. A svájciak elvileg a két év múlva megrendezendő hazai EB-re készülnek, mégis messzire juthatnak. Sok fiatal, ambíciózus játékos focizik a helvéteknél. Barnetta a csapat felfedezettje, Frei pedig életveszélyes a kapu előtt. Az első gólt korszerű támadás végén rúgták a svájciak, a győzelmet bebiztosító találatot Barnetta vágta a sarokba. Ez a második nagyon fontos gól volt, hiszen ezzel jobb lett a gólkülönbségük, mint Dél-Koreának, és a ki-ki meccsen a döntetlen is elég lehet a svájciaknak a továbbjutáshoz

Ukrajna – Szaud Arábia 4:0. Hát ezt senki nem gondolta! Az ukránokat földbe döngölték a spanyolok, mindenki azt hitte, hogy ez megpecsételi szomszédaink sorsát. Az ukránok azonban talpra álltak, sőt, letarolták a szaudiakat. Rebrov, Voronyin végre a híre szerint játszott, Sevcsenko ezúttal igazi csapatkapitánynak mutatkozott, és láthattunk egy elképesztő fiatal tehetséget is, akit Makszim Kalinicsenkónak hívnak. Szerintünk ő volt a meccs embere. A nap végére egy nagyon izgalmas mérkőzést maradt. Spanyolország – Tunézia 3:1. Ezen az összecsapáson 70 percig vezetett Tunézia, és rohamozott leszegett fejjel a „spanyol bika”. Raul ezúttal is bemutatta, hogy zseniális játékos, akkor lőtt gólt, amikor kellett. Nem volt nagy bomba, de akkor, és oda érkezett, ahova jönnie kellett, bekotorta, és ezzel nagy terhet vett le játékostársai nyakáról. Utána már jöhettek a fiatalok, Fernando Torres beütött kettőt, és lőhetett volna még kettőt, aztán vége lett, és lelátó megtelt szomorú tunéziai drukkerekkel. Szerintünk nem kell búsulniuk, remek és szimpatikus csapatuk van. Véget ért a második kör, várjuk az új összeállításokat…

oldal tetejére

június 18., - vasárnap - Tizedik nap

Japán – Horvátország 0:0. A nagyszerű küzdelem után, amit Horvátország a brazilok ellen bemutatott, mindenki azt várta, hogy ötletes játékkal letarolják a japánokat, ehelyett azonban csak a kínlódást lehetett érzékelni a pályán. Prso ezúttal még büntetőből sem tudott betalálni, a meccs egyik legnagyobb helyzete az volt, amikor az egyik japán játékos hazagurította a labdát, és az megpattanva egy rögön, kikerülte Kavagucsi kapust, és csaknem a kapuba vánszorgott. A horvátoknak kéne valamit mutatniuk, ha tovább akarnak jutni. Japán a maximumot hozza ki magából, de tőlük – mentalitásuk miatt – ez elvárható.
Brazília – Ausztrália 2:0. A brazilok teljesítménye még mindig fanyalgással tölti el a rajongókat. Egyelőre nem varázsolnak, csak hozzák a kötelező győzelmeket. Persze így is nagyszerűek, Ronaldo akkor is képes egy-két zsenális gólpasszra, ha szánalmas formában van, és a belépő cserék is ugyanazt a játékerőt képviselik, mint akik éppen játszanak. Robinho kitűnik, mert ő csipkedi magát a csapatba kerülés érdekében. Az ausztrálok viszont új színt hoztak a világbajnokságra. Jó taktikával (nem lehet csoda, hiszen az edzőjük Gus Hiddink), ötletes játékkal vétetik magukat észre ezek a remek játékosok.

Robinho

Franciaország – Dél Korea 1:1. A franciák még mindig válságban vannak, ezen a meccsen 10 percre tudták felszívni magukat, ezalatt rúgtak egy gólt. Henry még mindig zseniális, és Zidane is káprázatos játékra képes, ha fel tudja szívni magát. A dél-koreaiak ezúttal nem kapnak akkora bírói segítséget, mint négy éve, viszont elképesztő mázlijuk van. Ezen a meccsen az egyetlen kapura lövésük jutott a kapuba, és a bíró elnézett egy francia gólt, amellyel biztos vereség lett volna az ázsiaiak sorsa. A francia csapaton már csak a muszáj segíthet, ha az utolsó meccsükön sem tudnak pörögni, kieshetnek.

oldal tetejére


június 17., szombat - Kilencedik nap

Portugália – Irán 2:0. A portugálok még mindig csak a kötelező győzelmet hozzák. Lehet, hogy az a gond, hogy még nem találkoztak hozzájuk mérhető csapattal, és ezért kicsit lazáskodnak. Pauleta Franciaországban évek óta ontja a gólokat, most csak a helyzeteket hagyja ki tonnaszám. Deco bekerült a csapatba, gólt lőtt, és összefogta az önzősködő tehetségeket, talán ő a legesélyesebb arra, hogy a világválogatottba kerüljön. Az irániak most is jól harcoltak, emelt fejjel utazhatnak haza.
Ghána – Csehország 2:0. Na végre, megvillant egy afrikai csapat. Itt volt az ideje! Mindig van egy menetelő afrikai csapat a világbajnokságokon, szerintünk most Ghánán a sor. Nagyon éretten, jól focizva verték meg a cseheket, Essien, Asamoah, Muntari, nagyon jó játékosok, csapattagok lehetnek a saját alakulatokban. A csehek most csak egy legjobb kapussal, Peter Czech-hel dicsekedhetnek. Furcsa, hogy egy vesztes csapat kapusát emeljük ki, de a két gólról nem tehetett, és legalább 5 ziccert fogott meg jó érzékkel. A végén jött egy kemény meccs

Peter Czech

Olaszország – USA 1:1. Három kiállítás, végig tömény izgalom, helyzetek, küzdelem. Ezúttal nem az egyéni képességek, inkább a csapatszellem dominált, mind a két csapat nyílt sisakkal harcolt. Persze Pirlo szokásához híven sok futással, jó passzokkal fogta össze az olaszokat, és bár Luca Toni nem talált be, látható, hogy príma csatár. Jó válogatást!

oldal tetejére


június 16., péntek - Nyolcadik nap

Carlos Tevez

Argentína – Szerbia és Montenegro 6:0. Ez egy delejes eredmény, mi magyarok is átéltük 1986-ban, amikor a Szovjetunió megalázott bennünket. A szerbek megúszhatták volna olcsóbban is a dolgot, ha az argentin szakvezető nem döntött volna úgy, hogy lehetőséget ad a fiataloknak. A fiatalok pedig bizonyítani akartak. Messi csomót kötött a szerb lábakra, Carlos Tevez is hihetetlen lendülettel futballozott, borzalmasan elbántak a szerbekkel.

Szerintünk ebből a csapatból bárki világválogatott lehet. Nem válogatunk, csak megadjuk az összeállítást: Abbondanzieri – Burdisso, Ayala, Heinze, Sorin – Maxi Rodriguez, Lucho Gonzalez, Mascherano, Riquelme – Saviola, Crespo. Cserék: Messi, Tevez, Cambiasso.

Hollandia – Elefántcsontpart 2:1. Valahogy úgy érezzük, hogy ezen a vb-n az afrikai csapatok elfelejtettek győzni. Játékban bárkivel felveszik a versenyt, de aztán a meccsek végén mindig egy góllal alulmaradnak. Most is ez történt. Van Persie kiemelhető a hollandok közül, és végre bemutatkozott Van der Vaart is, aki most, hogy meggyógyult, vezéregyénisége lehet a tulipános csapatnak. Az Angola – Mexikó meccsről nincs mit írni, altatónak lehetett volna felírni ezt a játékot.

oldal tetejére

 

június 15., csütörtök - A hetedik nap

Ecuador legázolta Costa Ricát, hármat lőttek, nagyon kulturáltan fociztak, ideje a világválogatott összeállításánál is figyelembe venni játékosaikat. Valencia, Tenorio, Delgado lendületesen, jól játszottak, és a góllövőcipőjüket sem felejtették otthon. Costa Rica és Lengyelország matematikai esélyét is elvesztette, utazhatnak haza. Két jól küzdő, szimpatikus válogatott válik ki a 32-es mezőnyből. Jöttek az angolok, és felőrölték a trinidadi ellenállást. Anglia-Trinidad és Tobago 2:0. Betonvédelem és jó kontrák. Ez volt a jellemző a trinidadi csapatra, a Manchester Unitedből megismert Yorke tartást adott nekik, és alapvetően remek futballisták alkotják ezt az együttest. Az angolok rakkoltak keményen. Most elsősorban a két cserére hívjuk fel a figyelmetek. Lennon higanymozgással száguldott a jobb szélen, életveszélyes ez a fiatal játékos.

Fredrik Ljungberg

És a vártnál előbb becserélték Rooney-t is, akin egyáltalán nem látszik a sérülés, talán csak némi meccshiány. A vb végére világválogatott lehet. A két gól egyébként a meccs legvégén született.
Akárcsak a svédek sorsdöntő gólja Paraguay ellen. Svédország-Paraguay 1:0. A 91 percig csak harcoltak és hibáztak az északiak, de aztán jött Ljungberg, és bejött a papírforma. Egyébként a góllövő nálunk esélyes a világválogatottságra. Akárcsak Mellberg és Larsson. Jó tévézést a hétvégén, és várjuk a hét eleji csapatokat…

oldal tetejére

 

június 14., szerda - Hatodik nap

Carles Puyol

Spanyolország-Ukrajna. Szegény ukránok, ezt most elég rendesen kikapták. Egymás után jöttek a gólok. Lett belőle négy, ami még gombócból is sok, ráadásul rájuk pakolt a bíró egy ajándék tizenegyest, és egy kiállítást. Sevcsenkó esélyes lett volna a világválogatottságra, de teljesen Ronaldó-szerűen mozgott, nem lehet tudni, mit akart kihozni ebből a meccsből. A spanyolok zseniálisan fociztak, egyértelműen a világbajnokság egyik esélyesévé léptek elő. Casillas magabiztos, Puyol a kedvenc védőnk, de a többi is átjátszhatatlan, középen Xavi, Xabi Alonso és Luis Garcia kitűnő, elől Torres és Villa félelmetes.
Mit lehet ehhez hozzátenni? Tessék közülük csemegézni a világválogatott összeállítása közben. Kora délután Tunézia-Szaud Arábia. Nagyon jó meccs. Dzsaziri, Dzsaidi, Bouazizi, Al Kaltani, Dzsaber, egyik jobb focista, mint a másik. Biztos közülük válogatnék, ha nem láttam volna előtte a spanyolokat. Este Németország-Lengyelország. A németek olyanok, mint régen. Lineker, angol focistának volt az a híres mondása, hogy „a labdarúgás az, amikor kétszer tizenegy ember rúgja a labdát, azért, hogy gólt érjen el, és a végén nyernek a németek”. Ez a meccs is ilyen volt. A németek hajtottak, rakkoltak, Lahm (akinek a neve azt jelenti, hogy béna) megint zseniális, Ballack megkerült és összefogta a csapatot, Klose iszonyatosan érzi a kaput, de most egy kicsit mindig elvétette. Aztán jött Oliver Neuville és a végén nyertek a németek. Nagyon sajnálom a lengyeleket. Szimpatikus csapat, de mehetnek haza. Elkezdődött a második kör, várjuk az első teljes csapatokat, már mindenkit láttatok játszani.

oldal tetejére


június 13., kedd - Ötödik nap

Kezdte Togo és Dél-Korea. Nem tudom, hogy ki emlékezhet közületek arra, hogy négy éve Dél Koreában és Japánban volt a világbajnokság, ezért elmondom, hogy ezt a két csapatot rettentően tolták a bírók, hogy minél tovább eljuthassanak, és így fenn lehessen tartani az érdeklődést a meccsek iránt. Úgyhogy Dél-Korea csapatát elég sokan megutálták. Főleg azokban az országokban, ahol téves bírói működéssel kiejtették a csapatukat (Spanyolország, Olaszország). Ezért sokan örültek, amikor Togo megszerezte a vezetést. De aztán a második félidőben jött egy kiállítás, és az elkerülhetetlen fordítás. Pak, a Manchester United játékosa megmutatta az oroszlánkörmeit, de igazából egyik csapatban sincs világválogatott szintű játékos. A nap második meccse: Franciaország-Svájc. Tömény unalom. A franciák tele vannak labdaszerző középpályásokkal, alig van olyan játékos, aki támadja a kaput. Egy Henry kevés lesz a győzelemhez. Svájc még nem tart ott, hogy egy Franciaország szintű csapatra ráerőltesse az akaratát, de két év múlva, a hazai rendezésű EB-n nagyon hatékonyak, erősek lesznek. A két csapat mostani teljesítménye csak egy dögunalmas 0:0-ra volt elég.

Dado Pršo

Este végre bemutatkozott a legnagyobb esélyes: Brazília. Kicsit még rozsdásan muzsikálnak, de látszik, hogy ott van bennük a címvédés lehetősége. A védelem kissé ingatagnak tűnik, a védők is inkább a támadómunkájukkal hívták fel magukra a figyelmet. Roberto Carlos kemény, és lő, mint az ágyú, viszont elkövetett hátul egy szarvashibát, nálunk még nem érdemelte ki a világválogatott jelzőt. Középen Kaká zseniális, Emerson rakkol, mint a gép, a labdáért hátralépő Ronaldinho még nem varázsolt nagyot, de látszik, hogy fog.
Adriano egyelőre inkább atlétikus, mint veszélyes, viszont Ronaldo egyértelmű csalódás. Végig alibizett, egy lövésére emlékezhetünk. A horvátok nagyszerűek, végig partiban voltak a brazilokkal, és mertek játszani. Srna, Tudor és Babic figyelhető, nagyszerű játékosok. Prso pedig többször a frászt hozta Didára, aki egyébként nálunk esélyes a kapus posztra. Ma véget ér az első kör, várjuk az első teljes világválogatottakat!

oldal tetejére

 

június 12., hétfő - Negyedik nap

Az ausztrálok 6 perc alatt hármat rúgtak a japánoknak. Cahill, az Everton játékosa, csereként kettőt vállalt magára, a harmadikat Aloisi szerezte egyéni akcióból. Egy kétgólos játékosra oda kell figyelni, de az ausztrálok sztárjai, Kewell és Viduka is lendületesek voltak. A japánok jó csapatjátékot játszanak, nincsenek köztük világválogatott-szintű játékosok. A csehek letarolták az amerikaiakat. Koller olyan mint egy tank, de hamar megsérült, viszont Rosicky zseniális. Rajta mindenképpen el kell gondolkodni. És persze Pavel Nedvedet is figyelni kell,  Milan Baros viszont sérült, úgy tűnik, hogy egyelőre róla le kell mondanunk. Az amerikaiak kapusa Casey Keller remek, a három bekapott gól ellenére is esélyes a posztra.
Az olaszok megbízható játékkal gázolták el Ghanát. A védelemben Cannavaro és Nesta komoly esélyes, nagyszerűen játszottak, akárcsak a két szélső, Zaccardo és Grosso. Totti ígéretesen mozgott, amíg kicsiny sérülést nem szenvedett, Pirlo hatalmas gólt rúgott, őt figyelnünk kell a továbbiakban. Elöl Toni az ász, ő volt idén az olasz gólkirály, jó felépítésű, technikás, intelligens játékos. Nálunk esélyes a világválogatottba. A Ghanai csapat durvaságával tűnt fel. Ennek ellenére Essien jól szedte a labdákat, és Appiah is feltűnt játékintelligenciájával, őket figyeljétek.

Stephen Appiah

oldal tetejére

június 11., vasárnap - Harmadik nap

A hollandok jobb csapattal bírnak, mint a szerbek. Van der Saar nagyszerű kapus, nálunk esélyes a posztra. A hollandok intelligensen fociztak, Robben nevéhez méltóan robbanékony, gyors, remekül cselez, érzi a kaput. Talán egy kicsit önző, legalábbis ezért bírálták a mérkőzés után, de ha ezt a hibáját javítja, ott a helye a csapatunkban. Cocu remekül szedte a labdákat, Sneijder jól mozgatta a csapatot. A szerbek jó iparosoknak bizonyultak, Sztankovics, Milosevics és Kezman egyelőre nem az elvárás szintjén teljesít, nálunk még nem férnek be a világválogatottba.

Arjen Robben

A Mexikó-Irán meccsen nem láttunk kiemelkedő játékost, bár az iráni csapatból Karimi és Mahdavikia a Mexikóiak közül Borghetti - sérüléséig - jól mozgott, Omar Bravo pedig kettőt vágott, figyelnünk kell a továbbiakban a teljesítményüket. Este Angola és Portugália untatta a focirajongókat. Azért Christiano Ronaldo így is kiemelkedett, odaérhet a világválogatottba.

oldal tetejére

június 10., szombat - Második nap

Anglia-Paraguay. Az angol csapat jó nevű játékosokból áll. Robinson nagyszerű kapus, de most bizonytalankodott. A védelem egyértelműen behúzta a reteszt, Rio Ferdinand és Terry átjátszhatatlan. Gerrard nemcsak tehetséges, hanem megbízható és lelkesen focizik, nálunk most is bizonyított. Beckham oda rúgja a labdát ahova akarja, ha jó formában van, a világválogatottból is kihagyhatatlan. Elöl a csatárok betliztek, az angolok csak egy öngóllal nyertek. Paraguay csapata szimpatikus, de semmi több. Trinidad és Tobago lelkesen és jól focizott, a svédek csalódást okoztak. Nálunk egyelőre senki sem világválogatott.

Juan Roman Riquelme

Argentina viszont nem adott esélyt Elefántcsontpartnak. Ráadásul egy szabályos gólt nem kaptak meg. Ayala összefogta a védelmet, megbízható és intelligens. Riquelme zseni, nálunk is esélyes az irányító középpályás posztjára. Elől Hernan Crespo bolondítja meg a világ védelmeit. Nagyszerű csapat. Ezúttal azonban a vesztes csapatból is ki kell emelnünk valakit. Didier Drogba, az elefántcsontparti csatár világszínvonalon játszott, két védőt lekötött, gólt rúgott. Nálunk komoly esélyes a középcsatár posztjára.

oldal tetejére

június 9., péntek Az első nap

 

Hát elkezdődött. Úgyhogy eljött a világválogatott-gyártás ideje. Nézzük meg, kik kerülhetnek be a világválogatottba az első nap csapataiból. Kezdték a németek Costa Ricával. A házigazdák lőtték a nagy gólokat, a közép-amerikaiak kontrázgattak, de abból is összejött kettő. Miroslav Klose ugyanolyan, mint négy éve, az első meccsén most is beütött kettőt.
Odaér, fejel, közelről bepasszolja - ahogy szokta. Döntsétek el, hogy kell-e a csapatotokba egy lesipuskás csatár. Philipp Lahm nagy gólt rúgott és jól mozgott, Torsten Frings remekül lépett Ballack helyébe és ő biztosította be a győzelmet, hatalmas, kifelé csavarodó bombájával. A Costa Rica-i csapatból ki kell emelnünk Wanchope-ot, a kontráknál időben odaér, és nagyon érzi a kaput. A nyitónap másik meccsén a lengyelek rúgdosták a kapufákat, az ecuadoriak a gólokat. Nekünk Delgado nagyon tetszett, de valahogy erről a meccsről nálunk még senki sem világválogatott.

Torsten Frings

oldal tetejére

Köszöntő

2006. június 9-én elkezdodik a Labdarúgó Világbajnokság Németországban, és egy hónapig a tv-fotelekhez szögezi a rajongó apukákat. Jó apropó ez arra, hogy az egyszervolt.hu, gyerekeknek szóló internetes portál beindítsa legújabb minisite-ját, válogatott.hu címen.
Ez az oldal a focit kívánja megismertetni, megszerettetni a gyerekekkel, miközben beszámol a gyerekfutball friss híreirol, történéseirol. Emellett szabályokat magyaráz, és - szándékai szerint - a gyerekek nyelvén népszerusíti Európa legnépszerubb játékát, a labdarúgást.
Természetesen a válogatott.hu domain-név megengedi, hogy az oldalt idovel továbbfejleszthessük. Az esedékes világversenyek érkeztével újabb csapatsportok kerülhetnek a minisite témái közé (kosárlabda, kézilabda, röplabda, vízilabda stb.).

A most induló oldal a következő témákkal, játékokkal kezdi meg működését:
A világbajnokságon induló csapatok bemutatása: keretek, posztok, nagy reménységek, nagy kimaradók.
Lehetőség a saját világválogatottad összeállítására. Megalkothatod a kedvenc VB csapatod összeállítását a VB elott, alatt (folyamatosan), és után.

Állítsd össze a világválogatottad! >>

Interjúk a magyar foci kiválóságaival a jelenről és az utánpótlásról:
Tervezett részvevők: Bozsik Péter, Nyilasi Tibor, Dr. Mezey György, Mészöly Kálmán, Mészöly Géza, Dr. Dunai Antal, utánpótlásedzők, az MTK Utánpótlás Akadémiájának neveloi.
Utánpótláshírek: Nevelőegyesületek, felvételi időpontok, felkészülési javaslatok, a Bozsik program lehetőségei.
Célunk egyértelmű. Egy összefoglaló gyereksite készítése, ahol felhívjuk a szülők és a gyerekek figyelmét a sport, a tanulás, a játék és a kultúra fontosságára. Olyan korosztályok felnövekedéséhez szeretnénk hozzájárulni, akiknek egyformán fontos a test és a lélek gondozása.

Ehhez a munkához kérjük megtisztelő figyelmüket.

oldal tetejére